Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, A Péczely Attila Ének-Zenei Alapítvány és a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Emlékező estet tartott péntek délután Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

A megjelentek a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola elődjének számító, Állami Zeneiskola alapító tanáraira emlékeztek.

A rendezvényen köszöntőt mondott Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, aki kiemelte, hogy Vásárhelyen nagy múltra tekint vissza a zeneoktatás. Az első zeneiskola gyökerei 1871-re nyúlnak vissza és Kristófi Ernő nevéhez köthető.

Sajnos a magyar történelem viharos évtizedei a művészeteket sem kímélték. Így a Kristófi Ernő által alapított zeneiskola a háborúk martalékává vált. A változás szele 1953-ban érte el városunkat, amikor az akkori városi tanács határozta el azt, hogy megalakítja az Állami Zeneiskola helyi intézményét.” – mondta el Almási István.

A megemlékezést Vágó János a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Igazgatója nyitotta meg.

Köszönettel tartozunk azoknak, akik létrehozták az iskolát, azoknak, akik segítették a működését, és azoknak, akik ma is lehetővé teszik azt, hogy ebbe az intézménybe a különböző művészeti ágakkal megismerkedhessen az a közel 1000 tanuló, akik nap, mint nap saját elhatározásukra jönnek ebbe az iskolába.” – mondta Vágó János megnyitó beszédében.

1953 december elsején 180 tanulóval, és 5 kinevezett és 3 óraadó tanárral kezdte meg működését az intézmény. Már minden téren sokat nőtt a létszám. A jelenlegi tanulók száma 961, akiket 52 pedagógus tanít.

Az est folyamán megemlékeztek az 5 alapító tanárról, majd zenés műsort adtak tiszteletükre.

Sz.Viktor