Zsákszámra gyűlt a szemét

Apátfalviak és marosleleiek is csatlakoztak a TeSzedd! Akcióhoz. Mind a két községben pénteken lelkes gyermekek, felnőttek láthatósági mellényt, gumikesztyűt húzva járták az utcákat és szedték össze a mások által eldobált hulladékot.

Köszönet a zenéért

Zenés esten emlékeztek péntek délután a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola elődjének, az Állami Zeneiskola megalapításáról, és az alapító tanárokról. 

Hatvan éve szeretik egymást

Gyémántlakodalmát ülte a hódmezővásárhelyi Kovács Ernő és felesége, Kovács Ernőné Herczeg Jusztina, akik a jeles alkalomból újra kimondták a boldogító igent. 

Galambosok szállták meg a fürdőt

A rossz idő sem szegte kedvét annak a több száz diáknak, aki pénteken birtokba vette a Hagymatikumot. A makói Galamb iskolásoknak tréfás és sportos napot szerveztek a fürdőben.

Elköszöntek az utolsó gimisek – Galériával!

A 12. G gimnáziumi osztály volt az utolsó, amely elköszönt a makói Szignumtól. Ugyanis szeptembertől már nem indítanak gimnáziumi képzést az intézményben. A 16 végzős pénteken ballagott el.

Még mindig dolgoznak a Hunyadin

Április hónapra zárták le teljes szélességében és hosszúságában a hódmezővásárhelyi Hunyadi utcát. A város egyik stratégiailag is fontos utcáján gőzerővel halad a felújítás.

Műemléket avattak Földeákon

Pénteken a földeáki önkormányzat és a helyi Návay Lajos Általános Iskola felavatta és átadta az I. Világháborús emlékművet a község főterén.

A közfoglalkoztatásról – mákolajjal

Helyi gazdák terményeit feldolgozó üzemet is felkerestek pénteken a Maroslelén vendégeskedő polgármesterek. Nem csupán a mákolaj készítését ismerhették meg, hanem a faluházban tartott közfoglalkoztatási fórum keretében tájékozódhattak a munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről.

Letöltendőket szabtak ki állatkínzás miatt

Az idén már két letöltendő szabadságvesztést szabtak ki a fővárosban állatkínzás miatt - ismertette Póta Péter, a Fővárosi Bíróság szóvivője pénteken a témában tartott sajtótájékoztatón. Mindkét ítélet első fokon született és nem jogerős.

Segítség a jó borhoz és borzalmai ellen

Magyarország kiváló termékéről, a borról, valamint ennek területéről, a szőlőültetvényekről is hasznos tanácsokkal látott el bennünket Sipos József (növényorvos), a BAYER Hungária Kft. Csongrád megyei területi képviselője Családi Magazinunk sorozatában.

Fák, virágok, gyümölcsök

Az ablakon kinézve, valamint kisétálva a természetbe, szembetűnő, hogy virágba borultak a gyümölcsfák, sőt valamelyik már le is vetette mennyasszonyi ruháját, így éppen aktuális volt Sipos József (növényorvos), a BAYER Hungária Kft. Csongrád megyei területi képviselőjének tanácsai mai Családi Magazinunkban.

Női szivargyári munkások egy képbe rejtve

Egy igazi ritkaságnak számító kordokumentum került a szegedi Móra Ferenc Múzeumba: egy keretezett kép hátlapjába építve találták meg azt az 1894-ben készült fotót, mely az akkori dohánygyári munkáslányokat és -asszonyokat ábrázolja. Ezekben az időkben szinte kizárólag nők dolgoztak a szegedi dohányüzemben: évi 40 millió szivart készítettek.

 

Makó 3 milliárd forintot kap

Három esztendő alatt közel 3 milliárd forint érkezik Makóra, melyből különféle fejlesztéseket hajthatnak végre a városban. Ez is elhangzott pénteken a Csongrád Megyei Közgyűlés ülésén, melynek a makói Korona Konferenciaközpont díszterme adott otthont.

Másfél centis a szakadás Ronaldo combjában

A Mundodeportivo.com értesülései szerint Cristiano Ronaldo sérülése súlyosabb, mint ahogy azt eddig sejteni lehetett. Korábban mikroszakadásról beszéltek, de a mostani hírek szerint a Real Madrid csatárjának combhajlítójában másfél centiméteres beszakadást találtak.

185 milliárdos beruházás Kecskeméten

A Mercedes-Benz 185 milliárd forintos beruházást jelentett be pénteken Kecskeméten, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. új generációs kompakt autók gyártásával bővíti tevékenységét.

Új arculati elemek az Alföldvíznél

A 10 órától kezdődő Napraforgó témája: Új arculati elemek az Alföldvíznél - Elkötelezetten a fogyasztók felé. Vendég: Hornok Edina, az Alföldvíz Zrt. pr-irodavezetője. A műsor során megszólal még dr. Csák Gyula, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója, Diós Zsolt, pr-munkatárs valamint az új arculati elem tervezője, Haránt Máté Ervin.

Makó fejlesztései a Rádió 7-ben

10 órától Makói Önkormányzati Napraforgó, melynek témája: Ingyenes bárányhimlő-elleni védőoltás, megnyitja kapuit a Kalandpark és szépülnek Makó zöldterületei. Vendégek: dr. Hadik György önkormányzati képviselő, Nagy Nándor, a Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Baranyi Katalin városi főkertész. Műsorvezető: Égető Réka

A kórház megtartó ereje a Rádió 7-ben

10 órától kezdődő Napraforgó magazinunk stúdióvendége dr. Sipka Balázs, az Országos Rezidens Szövetség elnöke, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó vásárhelyi Erzsébet kórház sebész rezidense és felvételről megszólal dr. Grochulski Radoslaw, a kórház adjunktusa, sebész szakorvosa. Téma: A vásárhelyi kórház megtartó ereje! Műsorvezető: Égető Réka

Mezőgazdasági magazin a Rádió 7-ben

10 órától Mezőgazdasági Magazinunkban a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázatának díjkiosztó ünnepségéről hangképes összefoglalót sugárzunk Kondacs Gergely szerkesztésében 

Békésen is épül börtön

Ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön épül Békésen - jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón a településen. Dankó Béla elmondta, a forrásokat a kormány biztosítja, az építkezés a közbeszerzési eljárás és a szerződéskötés után kezdődhet meg, az átadás 2018-ban lesz.

Hasznos tippek a felmosáshoz

Hatrészes sorozatunkban hétről hétre egy-egy praktikát oszt meg Önökkel Asztalos Péter, a BarZak takarítószolgálat alapítója. Ezúttal a felmosással foglalkozunk.