Tematikus bringatúra Bodzásra

Hódmezővásárhely és környékén kivételes minőségű és mennyiségű víz található a mélyben, amiről kevesen tudnak. Erről hallhattak előadást a Varga Tamás Iskola diákjai csütörtökön. 

Kórusok makói seregszemléje

Négy Csongrád megyei városból összesen hét gyermekkórus mutatkozott be csütörtökön a makói Hagymaházban. Az Éneklő Ifjúság elnevezésű programsorozat még 1935-ben indult. A Maros-parti város második alkalommal adott otthont ennek a seregszemlének.

Hamarosan változik az uniós vámkezelés

Május 1-jével megváltozik a vámkezelés az Európai Unióban, aminek célja az elavult szabályok frissítése mellett az európai gazdálkodók versenyképességének növelése, valamint az adminisztrációs folyamatok digitalizálása. Aki nem készül fel a változásokra, annak azzal kell számolnia, hogy fennakadás keletkezhet az értékesítési láncaiban, egy esetleges hatósági vizsgálat során pedig jelentős bírságot is kockáztat - hívja fel a figyelmet az EY.

Meghalt Prince

Meghalt Prince, a hétszeres Grammy-díjas amerikai énekest 57 éves korában érte a halál - erősítette meg a hírt a világhírű előadó sajtósa. Tájékoztatása szerint az énekes holttestét Minneapolis egyik külvárosában lévő otthonában találták meg csütörtökön.

Egy kis paródia, egy kis tánc

Nem csalódott, aki csütörtökön a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba látogatott. A Gregus-est során a fellépők rendesen megdolgoztatták a nézők rekeszizmait, a közönség szinte folyamatosan hangos nevetésben tört ki.

Kocsibejárótól a padig

Megsüllyedt kocsibejáró megjavításával, valamint a főtéri fák alól és a Szegedi utcai társasház elől hiányzó padokkal kapcsolatban fordultak Makón Czirbus Gáborhoz csütörtöki képviselői fórumán a belvárosiak. A Koronában tartott összejövetelen Farkas Éva Erzsébet polgármester beszámolt az ezt a városrészt érintő fejlesztésekről is.

Tanításmentes munkanap az Eötvösben

Székelykeresztúri Zeyk Domokos Technológiai Líceumból érkeztek diákok Hódmezővásárhelyre, a Eötvös József Szakképző Iskolába, hogy a helyiekkel együtt készítsék el projektjüket. 

A Gyula ellen meccsel a HFC

Az elmúlt hétvégén szabadnapos HFC vasárnap folytatja bajnoki szereplését az NB III Közép csoportjában. Kökényék ez alkalommal a Gyulai FC-t fogadják a Városi Stadionban.

Felbőgnek a motorok a Rolandringen

Nemzetközi junior motocross versenyt rendeznek vasárnap a hódmezővásárhelyi Rolandringen. A pályán két vásárhelyi fiatal is megmutatja magát, Técsi László és Nagy Alex is motorra pattannak.

Hazai pályán a HLKC

Már csak három forduló van hátra a női kézilabda NB II Délkeleti csoportjában. A Hódmezővásárhelyi LKC két meccset hazai pályán, egyet idegenben játszik. A soron következő csörtét a Balogh Imsi Sportarénában rendezik, Gaál Adrienn tanítványai az Abonyt fogadják.

A logisztika napja

Logisztika Napját rendezték meg csütörtökön, Hódmezővásárhelyen, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán.

Focipályát kapnak az ovisok

Pár hét múlva birtokba is vehetik a makói gyermekek azt a műfüves pályát, melynek az építését már elkezdték a Hold utcai óvoda udvarán. A közel 10 millió forintos beruházás nagy részét pályázati pénzből finanszírozzák, az önkormányzat 2,8 millióval járult hozzá a költségekhez - mondta csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Czirbus Gábor alpolgármester.

Elismerték a munkáját

A Csongrád Megyei Közgyűlés elnökét, Kakas Bélát, az önkormányzatok érdekében hosszú idő óta végzett következetes és eredményes munkájáért ismerték el rangos kitüntetéssel, csütörtökön, Veszprémben.

A Felvidéken kalandoztak a Németh Lászlósok

A Határtalanul pályázat keretén belül a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola hetedikesei a Felvidéket barangolták be. Élményeiket a többiekkel is megosztották. Ott voltunk a beszámolókon. 

Alapfokú próbanyelvvizsga a Varga Tamásban

Iskolánk első alkalommal szervezett angol nyelvből alapfokú próbanyelvvizsgát a 7. és 8. osztályos tanulóknak. Április 18-án hétfőn a két és fél órás írásbeli vizsgán adtak számot nyelvtudásukról a tanulók, 20-án szerdán pedig a szóbeli vizsgán mutatták meg idegen nyelvi beszédkészségüket a vizsgázók. 

Testületi ülés Székkutason

Székkutas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 25-én, hétfőn 14 órakor tartja soron következő ülését a Művelődési Ház földszinti tanácskozótermében. 

Egy állati jó nap Vásárhelyen

A szombati Állati jó nap elnevezésű rendezvény egyik célja, hogy a felelősségteljes állattartásra hívja fel a figyelmet. Erről beszélgettünk a csütörtöki Napraforgó vendégeivel, Varga Anikóval, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ intézményvezetőjével, Balogh Ernővel, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnökével, valamint Varga András állatvédővel. 

Érettségi előkészítő a szegedi színházban

A Szegedi Nemzeti Színház április 15-én mutatta be Kisszínházában Molière klasszikusát, a középiskolai kötelező olvasmányok között is szereplő Tartuffe című komédiát Hollós Gábor rendezésében.

Alapkőletétel – tervezetten – ősszel

Sajtótájékoztatót tartott Grezsa István önkormányzati képviselő, csütörtökön, Hódmezővásárhelyen, a városházán, ahol ismertette az aktualitásokat a Mezőváriban építendő óvodával kapcsolatban.

Kilencvenéves a brit birodalom élő szimbóluma

Ha létezne az uralkodói rekordok Guinness-könyve, akkor a britek királynője, II. Erzsébet nyugodtan szerepelhetne a kötet címoldalán: ő a leghosszabb ideje trónon lévő brit uralkodó, aki gyémántlakodalmával egyszerre ünnepelhette meg trónra lépésének évfordulóját, ráadásul a leghosszabb ideig regnáló uralkodónők listáját globálisan is ő vezeti, megelőzve saját ükanyját, Viktória királynőt. Illetve van még valami, amiben szintén verhetetlen: uralkodása ideje alatt több mint ötezer különböző kalapot viselt. II. Erzsébet kilencvenéves lett.

Shakespeare-re emlékeznek a REÖK-ben

Shakespeare halálának 400. évfordulóján, április 23-a szombaton emlékkonferenciát tart a REÖK, különböző egyetemekről meghívott szakértők részvételével. A program jubileumhoz is kapcsolódik: idén 85 éves a Szabadtéri, amely hosszú évek után tavaly nagy sikerrel mutatott be Shake-speare-művet a Dóm téri színpadon. A program kísérőrendezvénye, egy izgalmas plakátkiállítás is ezen a napon nyílik.

 

Egység a különbözőségben

Egység a különbözőségben címmel egyháztörténeti konferenciát tartottak csütörtökön a makói múzeumban. A Hírös Makaiak Éve 2016 programsorozat kapcsán Szirbik Miklósra, a 235 esztendeje született református lelkészre, a város első helytörténészére emlékeztek az eseményen.

A munkába tényleg bele lehet halni

Európában még szerencsére nem olyan súlyos a helyzet, de Japánban már külön kifejezés is született rá. A japán karosik azok a munkavállalók, akik szó szerint belehalnak a munkába, vagyis inkább a túlterheltségbe. A stressz, az elismertség hiánya jobb esetben is kiégéshez, vagyis a burnout-szindrómához vezethet.