A háromnapos kavalkád során (április 22-24.) olyan programot állítottak össze a szervezők, ami minden korosztályt megszólít. Pénteken veszi kezdetét a programsorozat egy kiállítás megnyitóval, amelynek középpontjában Algyő és Tisza áll, annak múltja, jelene, jövője. Ennek kapcsán a település egy közakadást indít, amelynek célja, hogy az 1940-es években ledöntött Nepomuki Szent János szobrot rekonstruálják.

A műsor folyamán Molnár Áron polgármester beszámolt még a további tervekről, fejlesztésekről, aminek sora igen széles.

A programkavalkád a falunapokon folytatódik pénteken, illetve szombaton. Hagyományos megrendezik a civilszervezetek, baráti társaságok főzőversenyét, amelyen a zsűri elnöke Benke László olimpiai bajnok mesterszakács. Valamint lesz ténc- és sportbemutató, illetve rengeteg koncert is, köztük a Kavaiar, Brass on the Road, Aradszky László, valamint a szombati nap csúcsaként az Edda is színpadra lép.

A vasárnap pedig az ökölvívásé a főszerepe: harmadik alkalommal rendezik meg az Algyői Pofonparty-t.

A Napraforgó egy pontján bekapcsolódott a műsorba Égető Gyula, a Rádió 7 és a Promenad.hu cég- és szerkesztőségvezetője, tulajdonosa, aki ezentúl az Algyői Hírmondó kiadói feladatait is ellátja, így 1800 háztartásba jut el az immáron ingyenes kiadvány.

ÉR.