A nemrégiben elhunyt Steiner Béla emlékezve, a közös kórusprodukcióban a Vásárhely kővel van kerítve kezdetű népdalcsokor hangzott el. Steiner Béla és Kodály Zoltán szellemiségét elevenítette fel a házigazda Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola igazgatónője, valamint Vágó János önkormányzati képviselő is a rendezvény nyitányában.

Összesen négy iskola énekkara mutatkozott be: a Németh László Általános Iskola, a Klauzál Gábor Általános Iskola, a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, valamint a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola mindkét kórusa színpadra lépett.

Az előadott művek széles repertoárjában megtalálhatóak voltak a kórusirodalom szinte minden szegmenséből elemek, amelyet a szakmai zsűri nem bírált, csak a művek elhangzása után egy beszélgetés keretében értékelte, javaslataival látta el a karokat.

– Minket motivál, lelkesít ez leginkább. Nagyon sok programja van a mai gyerekeknek, mindenki szalad, rengeteg szakkör van, de akik ma itt vannak, mind nagyon lelkesek – mesélte Tatár Sándorné, a Klauzál Gábor Általános Iskola énektanára.

ÉR.