Hódmezővásárhelyen jó néhány fiatal tehetség van az úszók között, akik hónapról-hónapra szép eredményeket érnek el. Szombaton a NICS Zrt. pedig néhány igazán kiemelkedő tehetséget jutalmazott és támogatott. A cég táplálékkiegészítők forgalmazásával foglalkozik, innovatív termékekkel, amelyek a legújabb kutatásokon alapszanak. A cégnél a társadalmi felelősségvállalást is fontosnak tartják, így örömmel fogadták Molnár Ernő edző megkeresését.

Végül az edzők ajánlásai alapján választottak ki négy fiatalt, akiket a cég által forgalmazott termékekkel és egy-egy speciális úszószemüveggel támogattak.

Szatmári Máté mellúszásban korábbi béka korosztályos bajnok, idén ranglista vezető 50-100-200 méteres mellúszásban, 50 méteren Országos Diákolimpiai Bajnok.

Vörös Nándor szintén béka korosztályos bajnok mellúszásban, országos ranglista vezető 3 úszásnemben.

Süli Flóra 3-szoros transzplantációs Európa-bajnok, kétszeres speciális diákolimpiai bajnok, az angliai transzplantációs játékokon 1 arany és 2 ezüstérmet szerzett 2015-ben, hogy csak néhány eddigi eredményét említsük. Flóra még annak idején a Tiszta Szívvel Egyesület úszásprogramjában vett részt, ahol az úszás elsajátítása után, mivel megszerette a sportot, a HSÚVC edzéseire is jelentkezett. Bán Sándorék pedig egy újabb tehetséget fedeztek fel. Flóra jelenleg egy 10 napos finnországi megmérettetésre készül.

Nem volt ez másként Süli Ákossal sem, aki 100 méteres mellúszáson serdülő országos bajnok, 50 méteren pedig országos második. A fiatal sportoló a vásárhelyi rendezésű ifjúsági EB-n is részt vesz nyáron. Ákos 9 éve úszik, nála is csak hobbi volt az egész, ám miután jobb és jobb eredményeket ért el úgy döntött, hogy a profivá válás útjára lép.

szcs