Miksi Richárd a Hód-Úszó SE versenyzője, neki már szinte 100%-os az esélye az EB kvalifikációra. „Most a győri felnőtt magyar bajnokság miatt egy kicsit felengedünk a készülésben, azonban ez a júliusi EB főpróbája lesz. Itt megnézzük, hogy hol tartunk, kijavítjuk, amit ki kell, és gyakoroljuk a versenyszituációkat.” – mondta el Ricsi.

A hódmezővásárhelyiek nagyon szorgalmas versenyzők, azonban az európai mezőny rendkívül erős. Tartani leginkább az oroszoktól, olaszoktól, és a németektől lehet, akik ifi szinten mindig is a magyarok előtt voltak.

A körülményekről Ricsi azt tudta elmondani, hogy tökéletesek egy ilyen nagy versenyre való felkészüléshez, a város is mindent megad ahhoz, hogy ez profi szinten működjön. 100 és 200 méter mellen fog majd indulni a versenyző, ez a főszáma.

A tavasz folyamán lesz edzőtáboruk Montenegróban a fiúknak, ahol két héten keresztül fognak gyakorolni, és mindent beleadni azért, hogy a legjobb formájukat tudják majd hozni az EB-n. A Vásárhelyi uszodát máris ellepték a különböző nemzetek fiai-lányai, akik edzőtáborozni jöttek hozzánk.

Hamarosan újabb úszót ismerhetnek meg!

További képek a galáriában!

sk