Hamilton rajtol az élről

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

A csabaiakat is verte a HLKC

Továbbtart a Hódmezővásárhelyi LKC lendülete. Gaál Adrienn tanítványai ez alkalommal a Békéscsabával vívtak csörtét, amelynek magabiztos siker lett a vége. A csapat így továbbra is az első helyen áll a bajnokságban.

Fontos meccsen győzött az FKSE-Algyő

A húsvéti szünet előtt elszenvedte szezonbeli első vereségét a Levendula Hotel FKSE-Algyő, a csapat számára pedig az előzetes várakozások szerint újabb nehéz mérkőzés várt. A Békés elleni derbin azonban a Dankó-tanítványok precíz védekezéssel és maximális koncentrációval otthon tartották a két pontot.

Nótáztak a Hagymaházban

A magyar nóta mind a mai napig igen népszerű, legalábbis az idősebb generáció számára. A makói Hagymaházban szombaton szervezett De jó prímás van itt a csárdában című nótaestre sokan voltak kíváncsiak, hiszen nem csupán budapesti, hanem helyi énekesek is felléptek.

Hadisírgondozás Vásárhelyen

Hódmezővásárhelyen több, mint 440 hadisír található, melyek nagy részét már benőtte a gaz. Ezen próbálnak változtatni a Történelmi Vitézi Rend önkéntesei. 

Családi idill az óvodában

Igazi családi hangulat várja mind a gyermekeket, mind a szüleiket a Makói Óvoda Kassai utcai tagintézményében. A Vertán-telepi oviban nyílt napot tartottak szombaton, hogy a leendő ovisok ismerkedjenek az óvónőkkel és a hellyel.

Édes-hűvös nyalánkság

Hippokratész szerint kiváló orvosság, Nagy Sándor a csaták előtt adta a katonáinak frissítőként, Néró császár pedig képes volt akár négyszáz kilométernyi távolságból is jeget hozatni, hogy kedvenc csemegéjét elkészíttesse – ő mézzel, ibolyával, fahéjjal, rózsavízzel és különböző gyümölcsökkel ízesítve szerette az édes nyalánkságot. Itt a fagylaltszezon! Erről beszélgettünk a mai Családi magazinban Giláné Fehér Katalinnal, a Jégvirág Fagyizó és a Zöld Bódé üzletvezetőjével.  

Szűrőnapot rendeztek Székkutason

Az elmúlt időszakban harmadik alkalommal rendeztek egészségügyi szűrőnapot Székkutason. Az Egészségházban rendezett programon az EVP Programiroda munkatársai, valamint dr. Bakos Attila háziorvos is részt vett. A szűrések iránt most is sokan érdeklődtek.

Nem marad el az előadás

Hűvösvölgyi Ildikó művésznő balesete nem érinti a Kautzky Armaddal közös,a Szegeden április 8-án, pénteken, 19 órától megrendezendő Magyar Költészet Napjához kapcsolódó műsort.

Mártélyig tekertek az EVP-vel

Sportos szombat délelőttön vehettek részt azok a bátor kerékpárosok, akik vállalták, hogy egészen Mártélyig eltekernek, megnézve a nevezetességeket egy idegen vezető segítségével. Persze a lényeg az odavezető út volt, amikor is több pihenővel, de az egészségünkért rengeteget téve érkezhettek meg a célhoz. 

Magda Marinko, a délvidéki halálosztó (3.)

Néhány hete vonult nyugdíjba Kószó Zoltán rendőr alezredes. Ebből az alkalomból egy vele készült beszélgetéssel idézem fel Magda Marinko történetét, hiszen a délvidéki halálosztót az akkor Év rendőre címmel kitüntetett Kószó Zoltán fogta el 1994 telén. 

Valóban célpont lehet Magyarország

Lehetségesnek tart egy Magyarország elleni terrortámadást Pieter Van Ostaeyen belga Közel-Kelet szakértő, aki szerint az Iszlám Állam (IS) európai hálózata érintetlenül vészelte át a párizsi és a brüsszeli merényleteket követő letartóztatási hullámot - írja a Népszabadság.

A Saar-vidékre látogattak az NLG-sek

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola diákjai márciusban útra keltek, hogy Németországban, a francia és luxemburgi határhoz közel fekvő Orscholzban, részt vegyenek a Gesamt- und Gemeinschaftsschule Mettlach-Orscholz iskola által minden évben megrendezésre kerülő interkulturális fesztiválon, a TonArt-on. 

Zajlik a munka a Makó Rednecks-nél

A megye második amerikai futballcsapata, a Makó Rednecks küzdelmes hónapokon van túl. A decemberi kezdeti lelkesedés nem maradt abba, sikerült bővíteni a létszámot, a jelenlegi 25-ös keretből 16-18-an járnak edzésre, melyekből három van egy héten. Sajnos, mint minden sportágnál itt is tapasztalható lemorzsolódás, van aki munka mellett nem tudta vállalni a játékot, vagy rájött, hogy nem neki való.