Búcsú Piri Józseftől

Mindannyian tudjuk, hogy aki megszületik, annak egyszer eljön a nap, amikor visszavonhatatlan búcsút int e földi létnek. A két száraz dátum között mindenki nyomot hagy, akad, aki nem túl mélyet, de van olyan, aki talán egy életre szólót. 

Akcióban a Dagi Ninja

A Rádió 7 Női magazinjában Szabó Zsuzsannával a Dagi Ninja lángosozó munkatársával beszélgettünk a frissen nyílt üzletről és a finom árukról. 

Diákok a környezettudomány “porondján”

A Szegedi Tudományegyetem TTIK Környezettudományi és Műszaki Intézet szervezésében három napon át Szegeden rendezik meg a XV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát. Ennek ünnepélyes megnyitóját tartották az egyetemen, a Földtudományi nagyelőadóban, szerdán.

Ajándék főkötő a múzeumnak

Ma reggel Kurucz Pálné makói lakos, szakmáját tekintve női szabó, egy ajándékkal tért be a makói József Attila Múzeumba. Egy női fekete színű, nagy ünnepi szlovák főkötőt adományozott intézményünknek. 

Levonult az influenzajárvány

A figyelőszolgálatba bevont orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint a Csongrád megyében 2016.március 21. – március 27. között az előző héthez képest 32 %-al kevesebb, azaz 126 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A morbiditás 40,05%ooo – nak bizonyult, amely alatta marad a járványküszöbnek (150 %ooo ) A 12. héten minden járás területén csökkent az ISZ tünetekkel orvoshoz fordulók száma.

Összefogás a fiatalokkal

Együttműködési megállapodást írt alá Almási István Hódmezővásárhely polgármestere és Szabó Adrienne, a helyi ifjúsági polgármester, valamint Napkori Mónika, a Ifjúsági Önkormányzat segítője szerdán Hódmezővásárhelyen. 

Döntőbe jutott a magyar páros

Spanyolország, Cambrils városa adott otthont a Profi Standard Európa-bajnokságnak, amelyen a profi standard magyar bajnok László Csaba és Páli Viktória képviselte Magyarországot.

Testületi ülés Makón

Az önkormányzat pályázatot ad be Honvéd városrész felzárkóztatására - döntöttek többek között erről is a makói képviselők szerdai ülésükön. Emellett elfogadták dr. Hadik György egyéni indítványát, miszerint egy székely kaput állítsanak fel a városban.

VargaBalett: a tánc az életük

Tánc, és ami azon túl van, erről beszélgettünk szerdai Napraforgónk vendégével, Varga Józseffel, a makói VargaBalett Táncműhely művészeti vezetőjével. 

Több mint ezer kilométer kerékpárút épülhet

Mintegy 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon az elmúlt 7-8 évben, ebből 2010 után 580 kilométer, és a terv az, hogy a következő években 1000 kilométernél is több kerékpárút épül - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Több intézmény előtt demonstráltak Szegeden

A két legnagyobb tüntetés az SZTE Gyakorlónál és a Radnóti-gimnáziumnál volt, de más intézmények előtt is demonstráltak. A diákok és a civilek mellett képviseltették magukat a baloldal önkormányzati képviselői is.

Nem csatlakoznak a mozgalomhoz

Jelentős számú diák résztvevőről egyelőre a Radnóti-gimnáziumból van hír. Tanárok csupán lyukasóra esetén csatlakozhatnak szabályosan.

 

Elindult a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program

A szegedi Dómba érkezők gyakran tapasztalhatták, hogy az istentisztelet során, bűnözői körhöz tartozó személyek az idősebb híveket, szervezetten próbálják adományok átadására kényszeríteni.

 

Utalványban fizetik majd a segélyeket

A parlamentben ma határoznak arról, hogy a szociális és gyermekvédelmi támogatásokat Erzsébet-utalványban folyósíthassák. Ehhez már külön törvény sem kell majd. A kormányzati többség a nemzeti otthonteremtési közösséget (NOK) is nyilvánvalóan megszavazza ma, annak ellenére, hogy nem minden kifogás tűnik megnyugtatóan rendezettnek.

 

A zsadányi református tiszteletes

Zsadány, vagy ahogyan még mindig mondják „Zsíros Zsadány” a török kiűzése óta jó református nagyközségünk, amely talán könnyebben éli meg, hogy Nagyváradtól elszakadt, hiszen itt most is négy út találkozik. A valaha mezőgazdaságból gyarapodó Zsadány azonban csak napjainkban kezd újra feleszmélni s ebben a talpra állásban a falut, egy messziről ideérkezett energikus lelkész család, Demeter Ottó tiszteletes és a felesége fogta kézen. Iskolát, idősek otthonát, gondozási központot, támogató szolgálatot vezetnek, s még ezen felül marad idő, hogy legyen saját baromfiudvaruk, hízójuk. Minden más telkére, földjére pedig rendületlenül gyümölcsfát ültet. Demeter Ottóval, a zsadányi református lelkésszel beszélgettünk, aki az általa vezetett intézmények mellett saját gazdasági udvarát is megmutatta.

 

Finomhangolják a nok-javaslatot

Az Országgyűlés mai ülésén Áder János köztársasági elnök kifogásaira reagálva több ponton egyértelműsítheti a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló, korábban már elfogadott kormányzati javaslatot.