Zúg március címmel a makói Forgatós Táncegyüttes táncjátékkal emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. A Hagymaházban kedden nagyszabású gálán dolgozták fel a korabeli eseményeket. – Petőfi Sándor életét mutatjuk be a néptánc segítségével – mondta Doktor-Bagaméri Andrea, az együttes koreográfusa. Neves költőnk egészen zsenge korától kezdve jelent meg a színpadon.

A Forgatós tálalásában megtudhatta a néző, milyen is lehetett a Pilvax kávéházban a 12 pont megszületése, de emellett csatajeleneteket is színpadra állítottak. Érdekesség, hogy a néptáncosok szerint a nemzet költője nem tűnik el a segesvári csatában. hanem tovább él. – Nagyon sok gyermek táncol nálunk, akik ennek a darabnak köszönhetően igen jól ismerik Petőfit, így sok verset tudnak tőle, így számos esetben hallottuk tanáraiktól, hogy igen tájékozodtak a költővel kapcsolatban – tette hozzá a Doktor-Bagaméri Andrea.

A bemutatóban a Kéve tagjai is közreműködtek. – Kakukk Pál, a ráckevei csapat vezetője nagyon régi cimborám, az Állami Néptáncegyüttes örökös tagja, őt kerestem meg azzal, hogy van-e kedvük fellépni ebben a makói produkcióban és ők örömmel elvállalták – vette át a szót a Forgatós vezetője, Doktor László. A ráckeveiek öt párral érkeztek a Maros-parti városba.

Gömöri Krisztián, a Szegedi Nemzeti Színhát színésze, valamint kollégája, Rédei Roland is fellépett a táncjátékban. – Nem ez az első alkalom, hogy együtt dolgozom a Forgatóssal – tudtuk meg Gömöri Krisztiántól. A színművész hármas szereposztásban játszott kedden Makón. Kossuth Lajost, valamint az öreg Petrovicsot, Petőfi apját, illetve Márton bácsit, egy pásztort formázott meg. Így szinte csak másodpercei voltak arra, hogy egy-egy föllépés között álöltözzön.

Munkatársunkról. K.