Hatalmas gépek dübörögnek Apátfalva központjában. A faluházzal szemközti régi iskola épületét bontották el, s a törmeléket zúzzák össze egy több tonnás szerkezettel. Az öreg házat azért kellett eltávolítani, mert itt kezdik el – várhatóan a nyáron – a község új sportcsarnokának a felépítését. A létesítmény alkalmas lesz kézilabda és futsal mérkőzések lebonyolítására is.

A bontási munkákat az Apátfalva Térsége Szociális Szövetkezet végezte. – Ez egy teljesen nonprofit és romák által létrehozott vállalkozás – tudtuk meg Károlyi Sándortól, a szövetkezet tanácsadójától, az apátfalvi roma nemzetiségi önkormányzat elnökétől. A régi iskola még az 1920-as években épült, de már esztendők óta üresen állt. – A ház kilencven százalékban vályogból készült, s lehet, hogy egykoron a vályogvető nagyapám is vetett hozzá téglát – árulta el Károlyi Sándor. A szövetkezet közel húsz roma munkása pár nap alatt végzett a bontással.

– Március 16-ig van bontási engedély az épületre, így egy kicsit hamarabb kezdték a munkát, hogy a határidőt tartani tudják – vette át a szót Szekeres Ferenc polgármester. Áprilisban írják ki az új csarnok építéséhez szükséges kivitelezés közbeszerzési eljárását. Ez két hónapos procedúra lesz. Így csak ezt követően indulhat meg a munka. – Emiatt még nem lehet tudni, mikor vehetjük birtokba az új létesítményt – tette hozzá a település vezetője.

A beruházás teljes költsége várhatóan 555 millió forint lesz. Az apátfalvi önkormányzatnak egy fillérjébe sem fog kerülni az építkezés. Ugyanis a Magyar Labdarúgó Szövetség – a társasági adóknak köszönhetően – 355 millióval járul hozzá a költségekhez. A fennmaradó 200 millió forintot pedig a magyar állam biztosítja.

Munkatársunktól. K.