Heti öt délutáni edzése van a srácoknak, ami 5 órakor a konditeremben indul, majd félóra után irány a víz, ahol úszógyakorlatok és labdás feladatok várnak a fiatal sportolókra. Ha pedig ez nem volna elég, kedden és csütörtökön reggel 6 és 7 óra között is beiktattak egy gyakorlást, ami habár nem kötelező mégis a csapat nagy része megjelenik.

A nagyobbak elképesztő teljesítményt nyújtanak, több mint 60 mérkőzés óta nem kaptak ki, jelenleg pedig 13 győzelemmel vezetik a Vidék bajnokság III.-ban a Piros csoportot.

A fiatalabbak a Vidék bajnokság IV.-ben vitézkednek, jelenleg, két fordulót követően a harmadikok.

Kasza Károly edző szerint a csapat legnagyobb erőssége a sportág iránti alázat. Remek a hozzáállásuk, szeretik a vízilabdát, ráadásul az edzéslátogatottság is 100%-os, csak akkor maradnak távol a fiúk, ha esetleg betegen az ágyat nyomják. A folyamatos edzések és a jó eredmények mellett pedig az iskolapadban sem vall egyikük sem szégyent – a csapat tanulmányi átlaga 4,5 fölött van.

A vízben pedig igazi zsonglőrök mindannyian, a szerdai edzésen svédcsavarokból és így született gólokból nem volt hiány.

A HSA 2004 legközelebb a március 12-ei hétvégén ugrik medencébe, akkor Nagyváradon bizonyíthatnak. A HSA 2003 pedig a március 19-ei hétvégén Egerben őrizheti meg további 4 mérkőzésen a veretlenségét.

Hajrá HSA!

szcs