Ősszel a makói lányok első hazai meccsüket vívták a Csorvás ellen, emlékezetes találkozó volt, leginkább a kevés első félidei gól miatt. A felek 30 percet követően 7-6-ra álltak, a hazaiak sok ziccert kihagyták, ám végül ez nem bosszulta meg magát, a meccset három góllal megnyerték.

A visszavágóval kapcsolatban Nagy János Miklós edzőt kérdeztük:

„Győzelmet várok, ám ez most sok összetevőből fog állni. Szeretnénk legyőzni a tabellán egy ponttal előttünk álló Csorvást, hogy helyet cserélhessünk. A fegyelmezett védekezésünkkel és gyors indításgólokkal megfoghatjuk őket. Van alapja annak, hogy győzünk, de keveset szabad hibáznunk.” – nyilatkozta a vezetőedző.

A csapat a héten az algyői lányok elleni edzőmérkőzésen is elsősorban ezt gyakorolta.

A sérüléshullámmal sújtott makóiaknál még most sem lesz mindenki hadra fogható, Szénási Szilvia továbbra is májusi műtétjére vár, így a jobb átlövő pozícióban ismét Kozserán Beátára számít a mester. Cseh Petra kapus lovaglóizom sérülése pedig továbbra sem akar helyre jönni. Jó hír lehet azonban, hogy Draxler Orsolya térde javul, a meccsen is számíthatnak a többiek a segítségére.

A Csorvási SK – Marosmenti NKSE mérkőzést szombaton 16:30-tól rendezik.

szcs

Fotó: MNKSE Facebook