Rendkívüli testületi ülést tartott szerdán a makói képviselő-testület. Előtte azonban az ügyrendi és pénzügyi bizottság tárgyalta a Hagymatikummal kapcsolatos bővítést. – A tervezési-közbeszerzési eljárást indítottuk el, annak érdekében, hogy megvalósulhasson a 100 százalékos állami támogatással járó fejlesztés – nyilatkozta Farkas Éva Erzsébet. A polgármester kiemelte: a műszaki tartalom beárazására került sor, az ajánlattételi határidő pedig 2016 áprilisa, a szerződés megkötése után pedig 250 napon belül kell a kivitelezési, engedélyezési és vázlatterveket elkészíteni. Várhatóan ez az eljárás december végére befejeződik és ezt követően írhatják ki a kivitelezésre a közbeszerzési eljárást.

A bizottsági megbeszélés után kezdődött a rendkívüli testületi ülés. – Elsőként a 2015-ös költségvetési rendelet módosítását tárgyaltuk, erre azért volt szükség, mert különböző átvezetéseket kellett megtennünk – folytatta Farkas Éva Erzsébet. Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában is változásokat tettek, mivel a Nemzetgazdasági Minisztérium módosításokat vezetett be, így követni kellett azokat.

A grémium arról is határozott, hogy pályázatot nyújtanak be az Európa a polgárokért elnevezésű program keretén belül. Az idén augusztus 18-a és 21-e között nemzetközi néptáncgálát rendeznek Makón, melyre a testvértelepülésekről összesen egy 150 fős delegációt várnak. A vendégek nem csupán fellépnének ezen a rendezvényen, hanem részt vennének egy szakmai programon is. – A kért összeg 22 ezer euró, ami száz százalékos támogatást jelent – tudtuk meg a város vezetőjétől.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévével kapcsolatos pályázaton is indulni kíván az önkormányzat. – Méltó módon szeretnénk a jubileumi évfordulón megemlékezni az 1956-os eseményekről – fejtette ki Farkas Éva Erzsébet. Ennek keretében rendhagyó történelemóra sorozatot indítanának elsősorban középiskolásoknak, melyre nem csupán a téma ismert kutatóit, politológusokat hívnának meg, hanem olyanokat is, akik részt vettek a forradalomban. Ezen túlmenően portréfilmet is készítenének 1956-os események makói hőseiről.

Munkatársunktól. K.