A fórum családias hangulatban zajlott, a tervezett prezentáció helyett a beszélgetés kapta a főszerepet. A kórházi fejlesztésekkel, ellátással kapcsolatban elsősorban Kallai Árpád tartott ismeretterjesztést, elmondta a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely–Makó (tehát: a kórház) fejlesztéseit, és az ezzel járó változásokat. (A beruházásról, a kórházról itt talál információkat és fotókat.)

Kiemelte, hogy még mindig a legnagyobb problémának a humánerőforrás hiányát látja. Arra is rámutatott, hogy – még a munkálatok ellenére is – magasabb volt a betegforgalom 2015-ben, 2014-hez viszonyítva –> „Ezt egy óriási eredménynek tartom” – fogalmazott. Az elmúlt napokban kidolgoztak egy ütemtervet, amely szerint haladva lakják be az új és megújult tereket, egy fertőtlenítést követően pedig megkezdődhet a munka.

Az átadón Balog Zoltán és Lázár János miniszterekkel is beszélgetett, amelyről úgy nyilatkozott a fórum során, hogy a beszélgetés alapján úgy látja, „lesznek még további lehetőségek a kórház fejlesztésére”. Itt megemlítette, hogy az ún. hotel-részlegeket, azaz a fekvőbeteg elhelyezéseket szeretné normalizálni, javítva a környezetet, bővítve a férőhelyet, szűkítve az ágyszámokat szobánként. Valamint – lakossági kérdésre válaszolva – azt is elárulta, hogy a jövő tervei között szerepel egy új kórházi parkoló kialakítása is.

Gyurisné Pethő Zsuzsanna számba vette az elmúlt 8 év Egészséges Vásárhely Program hasznait, és beszélt a két éve működő Egészségfejlesztési Iroda prevenciós rendelőjének munkájáról is. Itt hangsúlyozta, hogy „az 5 kollégából 3 székkutasi”. Kiemelkedő eredményről számolt be, ami a település érdeme, hogy az emlőszűrés átvizsgáltságában 61%-os az átszűrtség.

Lakossági kérdés érkezett például arról, hogy korhoz kötött-e még mindig a szűrés igénybevétele, amire az a válasz érkezett, hogy nem, a háziorvos adhat beutalót bárkinek. Valamint említették, hogy korábban tartottak gyógytornát Székkutason a csontritkulásban szenvedőknek, amit nagyon hiányolnak.

Erre Szél István, Székkutas polgármestere így reagált: „Április elsejétől ezt újraindítjuk”. A polgármester arról is szólt, hogy tervezik a Sporttelep bővítését – jövőre – wellness részleggel, amiben szauna és sószoba is helyet kap majd, valamint a kakasszéki gyógyintézet megközelíthetőségében olyan segítség lesz, hogy a busz be fog menni, és kialakítanak egy buszfordulót is ott.

 

 

G.