10 meccsből 8 alkalommal győztesen hagyta el a pályát az őszi fordulók során a HLKC, egyszer döntetlent játszottak, egy alkalommal pedig, ha szoros mérkőzésen is, de pontokat vesztettek az éllovas Szarvas ellen.

A csapat január elején már megkezdte a felkészülést a tavaszi rajtra, az egyesülethez két új játékost is igazoltak, a szurkolók és a klub illetékesei pedig bizakodók a tekintetben, hogy az elmúlt évek munkája az idei szezon végére beérik.

„Azt gondolom, hogy az elmúlt félévben érezhető volt az egyesület vezetőinek törekvése, a célunk, hogy olyan eredményt érjünk el, ami alapján az osztályváltás lehetősége adott legyen számunkra. Az egyesület 2010 óta lépcsőről lépcsőre építkezik és azt gondolom, hogy maga a HLKC szervezetileg, strukturálisan és szakember állomány tekintetében megérett az osztályváltásra. Ennek fényében vágtunk neki a szezonnak, ennek fényében erősítettünk ősszel és most a téli szünetben is – mondta el hírportálunknak Áncsán István klubvezető.

„Az NB I/B és NB II költségvetésében ugyanakkor ég és föld a különbség, de jelen pillanatban vannak bizakodásra okot adó egyeztetések lehetséges támogatókkal, szponzorokkal. Az egészen biztos, hogy a magasabb osztályban történő szereplés csak akkor vállaljuk be, ha az ehhez szükséges költségvetés garantált. Nem szeretnénk olyan hibába esni, hogy ígéretekre alapozunk” – tette hozzá a szakember.

A HLKC csapatánál a felnőtt játékosokon kívül közel 120 utánpótlás korú sportoló is szerepel, az egyesület pedig az ő jövőjüket és fejlődésüket is mindenképpen szem előtt tartja. Áncsán István leszögezte, hogy a felnőtt csapat magasabb osztálybeli finanszírozásának egy másik kalapból kell megtörténnie, az utánpótlás korúaknak pedig meg kell kapniuk azt, ami őket illeti.

A klubvezető beszélt arról is, hogy a szurkolóktól bejövő visszajelzések és impulzusok is azt mutatják, hogy Hódmezővásárhely megkíván egy NB I/B-s csapatot, ennek fényében pedig a HLKC-nak kötelessége mindent elkövetni ennek érdekében. Az NB II-es mezőnyben egyébként is kimagaslóan jó a vásárhelyi mérkőzések látogatottsága, 200-250 fő is megfordul hétvégenként a Balogh Imsi Sportarénában.

„Nagyon jó így Vásárhelyen játszani, ha pedig a szurkolók és a közvélemény részérő meg van az igeén a magasabb osztályra, akkor igyekszünk ennek eleget tenni. A célkitűzésünk egyértelműen ennek megfelelő helyezés elérés. A vezetésnek pedig van 4-5 hónapja arra, hogy megteremtse ennek alapjait és garanciákat tudjon felmutatni, hogy nyáron elgondolkodjunk az osztályváltásról. Nagyon optimisták vagyunk, de ez nem viheti el a felelőségünket” – zárta gondolatait Áncsán István, a HLKC klubvezetője.

szcs