Az OTP Bank kifejezetten az állami termőföldek értékesítésére kialakított, a Növekedési Hitelprogram harmadik (NHP3) szakasza forrásait felhasználó hitelkonstrukciója a liciten kialakult vételár maximum 90 százalékáig, 20 éves futamidőre nyújt kedvező kondíciójú finanszírozást: a hitel kamata az első 10 évben mindössze 1,8 százalékos, ezt követően pedig kedvező piaci kamatozás mellett vehető igénybe. A hitelt akár kezdő vállalkozások is igénybe vehetik. A kamatfizetés naptári negyedévente, a tőketörlesztés pedig évente egy alkalommal, egyenlő részletekben történik. Az OTP Bank szakértői szerint jelentős mennyiségű földterületet kínálnak majd árverésre a dél-alföldi régióban is, így a hitelkonstrukció iránt jelentősen megnőhet majd a kereslet a térség gazdáinak körében.

Az OTP Banknál immár 85-90 százalék is lehet a területalapú alaptámogatás (SAPS), a Zöldítés és a Fiatal gazda támogatások előfinanszírozási mértéke, de ez a SAPS alaptámogatás és a Zöldítés esetében – igénytől függően – akár a 100 százalékot, azaz a hektáronkénti 67.800 forintot is elérheti. Az idei évvel bővült az előfinanszírozható jogcímek köre, így ismét lehetőség van az Agrár-környezetgazdálkodási támogatások (AKG), a Natura 2000 gyepterületek kompenzációs kifizetéseinek, továbbá a Természeti Hátránnyal Érintett Területek (THÉT) kompenzációs kifizetéseinek előfinanszírozására is, 50-70 százalékos mértékben. A különböző támogatások előfinanszírozásához kapcsolódó finanszírozási termékek előnye, hogy közjegyzői okirat és tárgyi fedezet nélkül is igényelhetőek, a hitel fedezete az elnyert támogatás.

A szintén a területalapú támogatások előfinanszírozásához kapcsolódó OTP Zöldkártya hitel segítségével pedig hektáronként a támogatási összeg kétszereséhez, akár 122 ezer forintos hitelösszeghez is hozzájuthatnak az agrárvállalkozások. A gazdálkodók így nem csak kiemelkedően magas összeghez juthatnak hozzá egyidőben, hanem mentesülnek az alól is, hogy minden évben új előfinanszírozási kérelmet nyújtsanak be.

„A megújult hitelkonstrukciókkal a gazdák továbbra is gyorsan, egyszerűen és még kedvezőbb feltételek mellett juthatnak hozzá a támogatási összegek akár kétszereséhez is, ami lényegesen hozzájárulhat a tervezett beruházások, fejlesztések mielőbbi megvalósulásához, és ezen keresztül a hazai agrárium fejlődéséhez” – teszik hozzá az OTP Bank szakértői.