Földöntúli játék a Hagymaházban

Makón pezseg a színházélet. E műfaj kedvelőinek egy része már a Hagymaház 1998-as megnyitása óta rendelkezik bérlettel, s minden előadáson ott vannak. Szerda este egy földöntúli emlékjáték részesei lehettek a rajongók, ugyanis Gobbi Hilda, Karády Katalin és Szeleczky Zita kelt újból életre a színpadon.

A Téli Bajnokság hétvégi párosításai

A hétvégén újabb mérkőzéseket rendeznek a Csongrád megyei Téli Bajnokságban. Az elődöntőben a Csongrád a Tiszaszigettel, a SZVSE pedig a Kiskundorozsmával találkozik.

Lángba borult egy garázs Makón

Egy ember megsérült, amikor teljes terjedelmében égett egy körülbelül huszonöt négyzetméteres garázs Makón az Iskola utcában, szerdán este.

Hogyan kaphatunk ajándékba egészséget?

Ajándékba adhatunk és kaphatunk is egészséget, főleg Valentin nap környékén. Ezt a témát jártuk körbe Muladi Annamáriával a Natural Szépség és Egészségház tulajdonosával a szerdai Női magazinban.

HLKC: Két új játékos érkezett

A hétvégén előrehozott mérkőzéssel folytatja a menetelést az NBII Délkeleti csoportjában a Hódmezővásárhelyi LKC. A téli szünetet a bajnokság második helyén töltő csapathoz két új játékos is érkezett, mindketten jelentős NBI/B-s tapasztalattal rendelkeznek.

Kedvezőbb források az agrárvállalkozásoknak

Most minden eddiginél kedvezőbb kondíciójú hitelhez juthatnak hozzá azok a gazdák, akik a „Földet a Gazdáknak” programban szeretnének állami tulajdonú termőföldet vásárolni. Az OTP Bank földvásárlási hitelprogramjának keretében ugyanis 10 évig legfeljebb 1,8 százalékos kamatozás mellett, ezt követően pedig kedvező piaci kamatozás mellett juthatnak finanszírozáshoz az árveréseken nyertes földművesek. Emellett az új gazdálkodási évben öt százalékkal megnőtt a területalapú alaptámogatás (SAPS), a Zöldítés és a Fiatal gazda támogatások előfinanszírozási mértéke, amely így a 85-90 százalékot is elérheti. Kibővült továbbá az előfinanszírozható támogatások jogcímeinek köre, és ebben az évben hektáronként akár 122 ezer forintos hitelösszeghez is hozzá lehet jutni– hívják fel a figyelmet az OTP Bank szakértői.

Szezonnyitó a DIÓ 896 Kft.-nél

Rendkívül sok megszívlelendő tanácsot és hasznos információt hallott az a több mint száz gazdálkodó és agrárszakember, aki megtisztelte jelenlétével a DIÓ 896 Kft. partnertalálkozóját, melynek a Kentaur Lovaspanzió adott otthont szerdán.

Az orvosi képzés átalakítására készülnek

Az orvosi képzés átalakításáról szóló javaslatcsomagot készítenek a kormány számára a dél-alföldi régiós egészségügyi intézmények vezetői és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei - közölte az SZTE Általános Orvostudományi Karának dékánja szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

Az első vásárhelyi tallérlelet a Tornyaiban

Vásárhely első tallérleletét, az ún. kingéci leletegyüttest tárja a Tornyai János Múzeum a nagyközönség elé pénteken, míg csütörtökön a 67 darabos régészeti kincset bemutató kiadványról beszélgetnek a szerzők, szakértők – tájékoztatta a sajtó képviselőit dr. Nagy Imre múzeumigazgató és Csányi Viktor régész.

Péter bácsi 90 éves

Szaszkó Péter február 10-én töltötte be 90. életévét. Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársai köszöntötték.

Ismét támogatott mesterképzés a kamaránál

Ismét támogatott mesterképzéseket indít a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A gazdasági önkormányzatnál tavaly 18 szakmában mintegy 250-en vették át mesterlevelüket. Az újabb képzésekre február végéig lehet jelentkezni.

 

Új játékstílus a Vásárhelynél

Nem ment eddig túl jól a Vásárhelyi Kosársuli szekere a bajnokságban, ezért múlt héten Debrecenben már új játékstílust alkalmazva léptek pályára. A keretben is voltak változások, de úgy tűnt beválhatnak az újítások, mivel jól helyt álltak a bajnokaspiráns otthonában. A Tiszaújváros elleni szombati bajnoki előtt dr. Elek Andrással beszélgettünk.

 

Az algyői fiataloknak segítettek

Iránytű elnevezéssel pályaválasztási napot tartottak az algyői nyolcadikosok számára. A cél az volt, hogy a fiatalok minél hamarabb betekintést nyerjenek a mindennapi munka világába – hangzott el a Rádió 7 Algyői magazinjában.

Baltákkal indultak a menekültek ellen

Véres támadást akadályozott meg a rendőrség Délkelet-Svédországban: egy neonáci csoport egy menekültszálló megtámadását tervezte. Tizennégy férfit vett őrizetbe a rendőrség, gépjárműikben baltákat, vascsöveket és késeket találtak.

 

A tányértörés nem mindig rossz jel

Szerdai Napraforgó műsorunkban a Valentin-nap kapcsán a szerelmi kapcsolatokról beszélgettünk. Vendégünk, Szőke Róbert párkapcsolati tréner segített a téma körüljárásában.

Új családtámogatás Szlovákiában?

A magyarországi példa alapján, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) hasonló családtámogatási intézkedéscsomag bevezetését szorgalmazza Szlovákiában a Magyar Közösség Pártja (MKP) - hangzott el a felvidéki magyar párt szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban, ahol választási kampányuk megújult elemeit, illetve a Házasság hete alkalmából, családtámogatási programját is bemutatta az MKP.

Defibrillátort adományoz a Lions Club

Félautomata defibrillátort adományoznak a Szeged Első Lions Club képviselői Kiss-Rigó László püspöknek 2016. február 13-án, 11 órakor, a Fogadalmi templom látogatóközpontjának bejáratánál. A Varga Endre professzor kezdeményezésére létrejött támogatás célja, hogy a Szeged belvárosában található, jelentős turisztikai központként működő épületnél legyen egy olyan életmentő készülék, amely hatékonyan léphet fel a hirtelen szívhalállal szemben. A mintegy 600.000 forint értékű, „beszélő” készülék kezelése rendkívül egyszerű, így szükség esetén bárki használhatja. A műszert az altemplom Somogyi utca felőli bejáratánál helyezik majd el. 

Friss és nagy pénz a vidéki gazdálkodóknak

Új, nagy összegű pályázatokat írtak ki gazdálkodók és önkormáényzatok számára. A most megjelent felhívásokkal együtt a Miniszterelnökség mintegy 610 milliárd forint pályázati forrást nyitott meg a Vidékfejlesztési Program keretében. Ez, a 2014-2020 közötti uniós programozási időszakban a rendelkezésre álló keretösszeg közel fele.