Pénteken megkezdődött Hódmezővásárhelyen a Winter Kupa, amelyen Magyarországon kívül Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, Olaszország és Oroszország legtehetségesebb fiatal teniszezői csaptak össze. Sajnos, a magyar csapat pénteken nem bírt az osztrák játékosok stabilitásával, viszont szombaton délután is pályára lép a Khin Dániel, Vörös Máté, Kéki Márk alkotta trió Szlovákia ellen.

A délelőtt folyamán azonban bemutatkozott a kiemelt olasz csapat, akik Szlovéniával játszottak, míg a másik ágon Ausztria és Oroszország mérkőzött meg.

Vasárnap pedig pontot tesznek a verseny végére, kiderül, ki lesz a legjobb.

Ladányi Krisztinától, a Magyar tenisz Szövetség delegáltjától, valamint a Winter Cup by HEAD versenyigazgatójától megtudtuk, hogy a helyi szervezés maximális profizmusának köszönhetően a jövőben is sor kerülhet Hódmezővásárhelyen hasonló versenyek lebonyolítására.

ÉR.