– A falugyűlés lényege, hogy a lakosok képet kapjanak arról, milyen tervei vannak az önkormányzatnak – foglalta össze a hétfői fórum lényegét Martonosi György maroslelei polgármester. A művelődési ház nagytermében rendezett közmeghallgatással egybekötött falugyűlésen a település vezetője ismertette az idei esztendő költségvetését, valamint a nagyobb beruházásokat. Így többek között szóba került egy 7 lakásos bérház építése, a Hódmezővásárhelyt Makóval összekötő kerékpárút létesítése, valamint az intézmények és a járdák felújítása is.

Most először az intézmények vezetői is felszólaltak a falugyűlésen. Németh Domonkos, a helyi általános iskola igazgatója többek között beszélt azokról a pályázatokról, melyeken az intézmény is részt vett, illetve részt kíván venni. Megemlítette azt a nyertes pályázatot, melynek köszönhetően ökoiskola lett a maroslelei. A tervek kapcsán pedig szóba került egy tornaterem és egy grundpálya megépítése is.

Fodor Antal rendszeresen részt vesz a nyilvános testületi üléseken, így természetes volt számára, hogy a falugyűlést sem hagyhatja ki. – Nagyon érdekel községünk élete, korábban – három cikluson keresztül – önkormányzati képviselő is voltam – tudtuk meg a nyugdíjas pedagógustól. Örömmel látja, hogy folyamatosan fejlődik a település.

– Szerintem az elmúlt majdnem tizenöt esztendőben nem volt olyan falugyűlés, melyen ne lettem volna ott – vette át a szót Tóth Judit. A helyi általános iskolában tanító pedagógus kérdéssel nem készült, csak a felszólalásokra kíváncsi. Úgy véli, fontosak az ilyen jellegű rendezvények, mert így a lakosok – úgy mond – elsőkézből értesülhetnek az őket érintő eseményekről.

Munkatársunktól. K.