A rendezvény főszervezője Juhász István a Hódmezővásárhelyi Kézilabda Egyesület játékosa és technikai vezetője (aki az első mérkőzésen bíróként is funkcionált) azzal kezdte, hogy valójában ez egy remek lehetőség a sportolóknak arra, hogy felkészüljenek a tavaszi idényre. Férfi és női felnőtt csapatok kaptak meghívást, a nap végén a legjobb három csapatot díjazzák is.

Hódmezővásárhely olyan kézilabdás múltra tekinthet vissza, ami messze kiemelkedő, ennek próbálnak megfelelni a jelenleg aktív játékosok. A mai napi program ötlete onnan jött, hogy a Nemzetközi Együttműködési Alap pályázatán sikeresen nyertek egy adott összeget, és ezt ennek a kupának a megszervezésére fordították. Az amatőrség ebben az esetben azt takarta, hogy nem pénzért, hanem szimplán a sport szeretetéért jöttek el ide Vásárhelyre a csapatok, hogy megmérkőzzenek egymással.

Minden csapatnak más lehet a célja ezzel a kupával, ha csak a nyitómérkőzést nézzük, a vásárhely játékosai között találhatunk volt NB/I-seket, és náluk valóban a sport szeretete dominálhat, az FKSE Algyő leginkább fiatalokból áll, náluk a felkerülés az NB/II-be és a gyakorlás lehet a legnagyobb motiváció.

Az elképzelés az lenne, hogy a kupát és az ehhez hasonló sportos napokat hagyománnyá tegyék, amihez nyilván szükség van anyagi támogatásra, amelyhez még keresik a szponzorokat.

A szombati program:

8:00 Hódmezővásárhelyi KE -FKSE Algyő (NŐI)
9:30 Hódmezővásárhelyi KE- Unirea Nagyszentmiklós (FÉRFI)
11:00 Kistelek-FKSE Algyő (NŐI)
12:30 Unirea Nagyszentmiklós- Tiszakécske VSE (FÉRFI)
14:00 Hódmezővásárhelyi KE -Kistelek (NŐI)
15:30 Tiszakécske VSE- Hódmezővásárhelyi KE (FÉRFI)
17:00 Ünnepélyes eredményhirdetés

További képek a galériában:

sk