Csongrád utcáin sétálgatva jutott eszünkbe, hogy valójában ez az alföldi város egykoron vármegyeszékhely volt. A 11. században tette azzá Szent István.

Így jobban érthető, hogy a Városházával szemben központi helyet kapott egy Szt. István szobor.

Azonban vélhetően a tatárjáráskor feldúlták, és átkerült a megyeszékhely Szegedre. És ma már inkább egy nyugodt kisváros Csongrád.

Kicsit minden pihent sétánk ideje alatt. És a tél jelenléte a városban is megmutatkozott, hiszen a szobrok még télikabátjukba bújva ácsorognak.

Mondjuk kivéve a „Bélcsavarodás”t. Van egy szobor Csongrádon, ez:

Ezt a kis kincset a népetimológia egyszerűen „Bélcsvarodás”nak nevezte el. A szobor mutatja az utat a valódi kincsig, a Körös-torokig.

Itt a téli csendesség még meghatározóbb volt, mint bent a városban. A parton pihentek az úszóalkalmatosságok, kicsivel beljebb a nyaralók, vendéglátóhelyek.

Nehéz is volt elképzelni, hogy ezt az alvó tájat a nyári időszakban népes tömeg zsongja be. Olyannyira, hogy egyenesen magyar tengerpartként is szokás emlegetni.

Most egy mohás fa is kirikolt színével a nyugalmas Tisza-parton.

És ha már Csongrád, akkor a borról se feledkezzünk meg. Kilátogattunk Bokrosra is. Itt csodás, rejtélyes, meseszerű részletek miatt lehetett kapkodni a fejeket ide-oda. Hordóház:

Vagy táncoló rémmé száradt facsonk:

Az időjárás változékonyságát csak elfogadni, Csongrádot pedig csak csodálni lehet – hiszen Bokrostól a „Bélcsavarodáson” át a Körös-torokig van mit szemlélni ilyenkor is. Egy hétvégi kirándulás éppen megfelelő lehet, de ne felejtsen el meginni egy pohár bort sem a Tisza-parti – egykori – vármegyeszékhelyen.

 

 

G.

További képek: