A makói román nemzetiségi önkormányzat csütörtökön a városházán tartotta a soron következő ülését. – Legfontosabb témánk volt a 2016-os költségvetési határozatunk elfogadása – tájékoztatott Birta Júlia Mihaéla elnök. Román nemzetiségi önkormányzat 1992 óta működik a Maros-parti városban, melynek élén 2006 óta áll a jelenlegi elnök. Napjainkban közel 500-an vallják magukat Makón román nemzetiségűnek.

Tavaly a kisebbségi önkormányzat 1,5 millió forint támogatást kapott a nagytól. – A magyar állam 2015-ben 780 ezer forinttal segítette a munkánkat, ez az összeg a duplája volt annak, amit 2014-ben megítéltek nekünk – folytatta az elnök. Feladatalapú támogatást is jár nekik, de ennek a várható összegnek nagyságát egyelőre még nem lehet tudni.

A Makón élő románok számára a legfontosabb hagyományaik és kultúrájuk megőrzése, illetve továbbadása a fiatalabb generációk számára. Így például idén is megszervezik a román nyelvi tábort, valamint a szokásos tavaszi ünnepüket, a Márciuskát. Emellett 2016-ban is lesz Kolinda-est, ami egyre népszerűbb a városban. Ezen ugyanis a román mellett más nemzetiségek táncosai is bemutatkoznak, így például szlovákok és bolgárok is.

Az anyaország, vagyis Románia közelsége miatt sok ottani kulturális csoporttal, civil szervezettel is jó kapcsolatot ápolnak a makói románok. Számos programon vesznek részt közösen. Az idei teendők között is szerepel, hogy ellátogatnak egymás rendezvényeire.

Munkatársunktól. K.