Korábban beszámoltunk: január elsejétől kommunális adó helyett telek- és építményadó lépett életbe Mindszenten. A képviselő-testület azért szavazta meg az új adónemet, hogy a lakosok az ingatlanjuk nagysága szerint arányosan fizessenek– ez ugyanis eddig sávosan, nem a tényleges négyzetméter után történt.

Az építményadó mértéke magántulajdon esetén négyzetméterenként 105 forint, tehát egy száz négyzetméteres ingatlan után 10 500 forint az éves adódíj. Garázsok esetében is 105 forint a négyzetméterenkénti adómérték, és itt nem szabad elfelejteni, hogy a törvényi meghatározás szerint garázsnak minősül minden olyan helyiség, amely kialakításánál fogva gépjármű tárolására alkalmas – függetlenül anyagától és a tényleges használattól.

Ha például veszünk egy 80 négyzetméteres házat, mely után 6700 forint kommunális adót fizetett eddig az adózó, 2016-ban az építményadója 8400 forint lesz. Egy 58 négyzetméteres ház esetén, míg eddig 4100 forint kommunális adót kellett fizetni, 2016-tól 6090 forint lesz az építményadó. Egy 18 négyzetméteres garázs után 2015-ig 4100 forint adót fizettek, de ez évtől már 1890 forint rá az építményadó. Egy-egy háztartásnak átlagosan évi 1500-2000 forinttal kell többet fizetni, ami havi 100-200 forintot jelent.

A szerdai testületi ülés végén két helyi lakos, Gémes Lajos és Csősz Géza 900 mindszenti aláírását adta át Zsótér Károlynak. Az aláírók azt szerették volna elérni, hogy a grémium szüntesse meg az új adórendszert.

– Valószínűnek tartom, hogy nem mindenki érti az új adórendelet lényegét, és azt sem, hogy miért szükséges adózni. Senki nem szeret adót fizetni, de a kötelességeink közé tartozik, ugyanis ezáltal működhet például a közvilágítás, az orvosi ügyelet és az Egészségház – nyilatkozta Zsótér Károly. A város első embere szerint senki ne várja el, hogy más kifizeti helyette ezeket a szolgáltatásokat. Legalább ilyen fontos, a pályázatokhoz szükséges önerőt biztosítani kell, ami szintén az adóbevételekből származik.

– Polgármesterként nem hagyhatom, hogy ebben a ciklusban, amikor több milliárd forint európai uniós pályázati forrás érkezhet Mindszentre, ne igényeljük ezeket az összegeket, csak azért, mert nincs elengedő önerőnk. Nem szüntetjük meg az építményadót, mivel ezt jogszabály is tiltja – folytatta.

– Egyik szemem sír, a másik nevet. Örömteli, hogy Mindszent 7 ezer lakosából mindössze 900-an vannak, akik nem akarnak adót fizetni és nem akarnak fejlesztéseket – folytatta Zsótér, aki zárásként elmondta, az viszont elkeseríti, hogy néhányan arra buzdítják a többieket, ne fizessenek adót.

Megyeri József