Szanka Ferenc közölte, a férfiakat fegyveresen elkövetett rablással, csalással és jogellenes tartózkodás elősegítésének vétségével vádolják.

A vádirat szerint július 29-én éjjel a vádlottak közül hárman megegyeztek négy szíriai állampolgárral, hogy 500 euró ellenében Budapestre viszik őket. Az alkudozásba bekapcsolódott még két vádlott. Röviddel az elindulás után a migránsok felajánlottak további 1500 eurót, ha Bécsig viszik őket.

A vádlottak közül a szállításban ketten vettek részt, a többiek Szegeden maradtak, de már a megállapodás megkötésekor sem szándékozták a határsértőket elfuvarozni, csupán a pénzüket akarták megszerezni. Néhány perccel az indulás után ezért az egyik vádlott elővette társa gáz-riasztó fegyverét, és a migránsokra fogva a pénzüket követelte. A fenyegetés hatására a szíriaiak csaknem 4 ezer eurót adtak át. Ezután a vádlottak megálltak, majd elkezdtek kiabálni, hogy “police, police”, és a gépkocsiból kiugorva elszaladtak. Miután a migránsok is elhagyták a helyszínt, visszamentek, és elhajtottak.

Forrás: police.hu