Ahogy arról már korábban beszámoltunk, szombaton a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban a magyar kultúrát ünnepelték.

A színvonalas rendezvény egyik legmeghatóbb pillanata az volt, amikor Juhász Éva (önmagát úgy határozta meg, hogy „mindszenti lakos, aki szokott írogatni”, egyébként az önkormányzat dolgozója) Cédrus Művészeti Alapítvány Nívódíjas művéből Zsótér Károly polgármester olvasott fel egy részletet, majd köszöntötték a szerzőnőt.

Évi eddig inkább csak az asztalfióknak írt, gondolatait megtartotta saját magának. Most, életében először vette a bátorságot, és el is küldte művét bírálatra. Bizonytalan volt a kimenetelét illetően, így ő lepődött meg a legjobban, amikor pozitív visszajelzést kapott, hiszen minden évben rengeteg pályázó szokott indulni. Aztán jött a telefonhívás az egyik zsűritagtól, hogy gratuláljon a művéhez, ami már sejtetett valamit. Biztossá azonban csak az év végén vált a siker: ekkor került fel a honlapra, hogy Nívódíjat kapott harmadmagával együtt.

A Napút Kiadó pályázatára bármilyen műfajú művel lehetett nevezni, Évi egy kisregényt küldött be, ami tulajdonképpen a családi történetek összefűzése. Így a cselekmény visszamegy a régmúltba is, a mindszenti tanyavilág is kirajzolódik a Rügyfakadás (ez ugyanis a címe az elkészült műnek) lapjain. A kisregény már biztos, hogy meg fog jelenni, ennek pontos formája, időpontját azonban még nem tudni.

– Ez az első próbálkozás. Nem feltétlenül szeretnék én a későbbiekben a múltszázadról vagy a tanyavilágról írni, bár nagyon sok mindent lehetne még róla. Mindehhez csak személyes kapcsolat kötött. De nem vagyok néprajzos, épp ezért nézettem át a küldés előtt Vargáné Jancsó Irénnek, illetve egyik barátnőmnek, hogy nehogy valami nagy butaságot írjak – fogalmazott Juhász Évi.

Az írónő (most már – akár akarja, akár nem – így kell őt nevezni) rendkívüli szerénységgel hálálta meg az őt ünneplők kedvességét. A felolvasás előtt, közben és után is többször elérzékenyült, de azért a mosoly sem maradhatott el.

ÉR.