Csak rövid ideig vezetett az első kosarat szerző vendég alakulat, akik nem igen bírtak a már-már mumusnak számító Tutussal. Ezzel még nem volt vége, mivel Madár is bekapcsolódott a pontgyártásba. A vásárhelyieknek semmi sem jött össze, 6 perc alatt 6 eladott labdát hoztak össze. A negyed végén már 26-12 állt az eredményjelzőn.

A folytatásbaan sem ment könnyebben a kék-sárgáknak. A hazaiak Oluic, Schéda, Madár, Sömenek és Szabó vezérletével tovább növelték előnyüket. (40-18) Vasék nem tudtak újítani, dr. Elek András sokat cserélt, de ez sem változtatott a helyzeten, így a félidőre tetemes, 24 pontos hátránnyal vonultak az öltözőbe a vásárhelyiek.

A harmadik periódusban sem ment rosszabbul a Nógrád megyeieknek, mint előtte: tovább nőtt a különbség, és lassan megpecsételődött a győzelem sorsa. Madár vitte ekkor hátán a csapatot. A Kosársulinak viszont nem igazán volt vezére, így hamarosan már 30 pontos lett Vejinovicsék hátránya. Czigler László ekkor már pihentethette legjobbjait. Ennek ellenére tovább nőtt a differencia, mivel a Vásárhely három negyed után mindössze 32 pontot tudott dobni…

Az utolsó 10 percben valamelyest jobban ment pontszerzés a Vásárhelynek, akik közül egész este csak Vas és Vejinovics tudta átlépni a 10 pontos határt. Ám nem tudtak feljebb zárkózni, és végül súlyos, 89-55-ös vereséget szenvedtek.

Konecranes Salgótarján KSE – Vásárhelyi Kosársuli SE 89-55 (26-12, 18-8, 23-12, 22-23)
NBI B csoport, alapszakasz XII. forduló vezette:  Jurák K., Józsa A. és Bagi B.
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 500 néző.
Kosársuli: VEJINOVICS 11/3, Nagy 7/3, VAS 17/9, Varga D. 4, Csorvási 4,
csere: Wirth -, Kis Molnár -, Pavlovic 6, Czibere 4, Varga Z. 2, Rostás I. -.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Salgótarján: Szabó 2, MADÁR 24/18, Dániel 4, Schéda 5, TUTUS 12,
csere: Büki 8/3, Béres 6, Helmeczi 3/3, SÖMENEK 18/6, Pável -, Oluic 4, Czuprák 3.
Edző: Czigler László

Dr. Elek András: “Túl nagy reményeink nem lehettek a győzelemre a mérkőzés előtt sem, de ennél azért jóval többet vártam a csapatomtól.”

Forrás: Martonosi János
Fotó: Damó Adrienn