Tizennégy esztendős Csongrád megyei fiúk mérkőztek meg azért szerdán Makón, hogy a legjobbak bejussanak a teremfoci országos döntőjébe. Michna József, a Csongrád Megyei Diáksport elnöke elmondta, hogy hat csapat érdelmelte ki, hogy a legjobbak között játszhasson. – Földeák, Algyő, Mórahalom, Hódmezővásárhely, Szentes, valamint Szőreg indulhatott el a tornán. sajnos, a szőregiek nem teljesítették a feltételeket, így őket kizártuk – fogalmazott az elnök.

Az elnök előtt sem ismeretlen ez a sportág, hiszen még 1956-ban, 18 esztendősen bekerült a megyei válogatottba. – Üllésen kezdtem el ezt a szép játékot, de sajnos egy sérülés közbeszólt, így abba kellett hagynom – tudtuk meg tőle. Szerdán azonban lelkesen vetette bele magát a szervezésbe, nem csoda, hiszen négy évtizede aktív részese a megyei diáksportnak.

A hódmezővásárhelyi Győrfi Dominik 4 esztendősen került előszölr kapcsolatba a gömbölyű bőrrel. – Nagyon szeretek focizni, csatár poszton játszom – tudtuk meg a fiútól. Dominik még a nyáron Németországba költözik szüleivel, ahol egy  harmadosztályú csapatba fog kerülni. A fiatal csatár nagyon sajnálja, hogy Makón kihagyta azt a büntetőt, mely után kikaptak a Mórahalomtól.

Boták Dominik Szentest képviselte a makói tornán. – Két poszton is bevethető vagyok, hátvédként és kapusként is, de én jobban szeretem, ha kesztyűt húzhatok – árulta el a fiatalember. Dominik szerint Algyő és Mórahalom lesz a két nehéz ellenfél, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy nyerjenek. Ez csak részben jött be nekik, hiszen csak a homokhátiakat sikerült felülmúlniuk. A torna végeredménye: 1. Algyő, 2. Szentes, 3. Mórahalom, 4. Hódmezővásárhely, 5. Földeák.

Munkatársunktól. K.