Harmadik alkalommal rendezték meg az emlékezés-ünnepségét a településen. Teljes társadalmi összefogás jellemezte a közös megemlékezést, ugyanis különféle egyesületek, az önkormányzat és egyházak együtt tisztelegtek az elesettek előtt.

Így tehát együtt képviseltették magukat az egyházi intézmények, gyülekezetek tagjai is, mind római katolikus, mind református oldalról. Megemlékező beszédet mondott Varga Árpád Attila akolitus és Vladár Sándor református lelkész. Az emlékezők kis csoportja csendes befelé figyeléssel adózott az elesett katonák tiszteletére.

1943. január 12-én történt – a II. világháborún belül –, hogy a szovjet hadsereg támadást mért, a Don-kanyarban, a magyar csapatokra. A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer főt vesztett, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát megállapítani nem lehet. Az viszont kijelenthető, hogy a doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége.

Vladár Sándor portálunk kérdésére elmesélte, hogy például neki is vannak személyes tapasztalatai, ugyanis a két nagypapája is megjárta a harcteret, fogságba is estek. Elbeszélése alapján filmbe illő, kalandos módon tudtak csak megmenekülni. Azonban a felesége családjában az egyik dédnagyapa a Don-kanyari ütközet során esett el.

Kiemelte: „Bármennyire is sokan így gondolják, mégsem értelmetlen módon történt azok halála, akik ott és akkor estek el. Hanem ennek is értéke van még akkor is, ha ez sokak számára csak odafönt lesz nyilvánvaló”.

 

 

G.