Közeleg a nagy nap

Szombaton a Németh László Gimnázium és Általános Iskola tartja éves bálját, ahol a végzős diákok nyitótáncáé lesz a főszerep. Mi pedig meglestük, hogyan haladnak a táncok tanulásával.

Az áttörés áldozataira emlékeztek

Hetvenhárom esztendeje volt a magyar történelem legnagyobb emberveszteséggel járó csatája. A doni áttörés áldozataira emlékezett meg kedden Makón a Fidesz helyi szervezete. Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató beszélt a II. világháborús emlékműnél az 1940-es évek eseményeiről.

Elcsendesedéssel emlékeztek

A magyar hadtörténet legnagyobb vereségének 73. évfordulójára emlékeztek Székkutason, kedden délután, a II. világháborús emlékműnél.

Megszaporodtak a szén-monoxid mérgezések

Csongrád megyében az idei fűtési szezonban eddig nyolc jelzés érkezett a megyei főügyeletre. Pár nap alatt két halálos kimenetelű baleset is történt, több embert pedig a mérgezés tüneteivel szállított kórházba a mentőszolgálat.

Milliók lakáshiányán segíthet a találmány?

Szegedi találmány segíthet az afrikai kontinens és a Közel-Kelet milliós nagyságrendű lakáshiányán. A világon egyedülálló magyar eljárás olcsó és gyors, több afrikai ország érdeklődik utána.

Remekel a HVSC gyermek csapata

Az őszi fordulókat követően, 100%-os teljesítménnyel a tabella éléről várhatja a bajnoki folytatást a HVSC gyermek vízilabda csapata.

Testi csodák a BFMK-ban

Testünk egy csoda címmel nyílt időszaki kiállítás a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, amelyen az emberi test működésével ismerkedhet gyerek és felnőtt egyaránt. 

Csökken a nagylaki kamionforgalom

Írásbeli kérdést nyújtott be Lázár János országgyűlési képviselő Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez a Nagylakot és térségét terhelő kamionforgalom miatt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője válaszában több intézkedésről is tájékoztatta a képviselőt, amelyeket a kialakult helyzet rövid és hosszú távú megoldása érdekében tett - tájékoztatta portálunkat Göbl Vilmos, a képviselő sajtóval foglalkozó munkatársa.

Tévhitek vs. valóság

Megemlékezést tartottak Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban, kedden. Egy előadás keretében ismerhettük meg a doni tévhiteket és a valóságot.

Több véradó kell

Az elmúlt évben 405 ezer egységnyi vért adtak a véradók, ami éppen csak fedezi a kórházak igényeit, vagyis növelni kell a véradók számát - jelentette ki az Országos Vérellátó Szolgálat vezetője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Pozitív mérlegre törnek a kék-sárgák

A találkozó esélyeseként várja a Vásárhelyi Kosársuli a Budafok elleni szombati hazai bajnokiját. Vas Péterék múlt hétfőn találkoztak először a karácsonyi pihenő után. A hétvégén kiderül, hogy mennyire sikerül újítaniuk az eddigi felemás teljesítményükön.

Ilyen év még nem volt!

A 2015-ös évben soha nem látott mennyiségű beruházást zárt le sikeresen az Alföldvíz Zrt. Erről, illetve az idei év aktualitásairól számolt be keddi Napraforgónkban Varga Ferenc divízióvezető. 

Terrortámadás Isztambulban

Öngyilkos merénylő robbantott az egyik kedvelt turistanegyedben, a támadásban legalább nyolcan meghaltak, sokan megsebesültek. A Reuters egy német áldozatról is beszámolt.

Végrehajtható az Astra Biztosító felszámolása

Elindult az Astra Biztosító felszámolása a román pénzügyi felügyelet által a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) küldött tájékoztatás szerint, a nagy összegű, nem kötelező gépjármű-felelősség biztosítási (kgfb) kárral, díjköveteléssel rendelkező magyarországi fogyasztóknak, és a nem biztosítási hitelezőknek január 18-ig be kell jelentkezniük a felszámolásba - közölte az MNB az MTI-vel kedden.

Rég nem láttak ilyet az Alföldön

Évek óta nem esett itt annyi csapadék, mint ezekben a napokban, ezért a szolnoki és a gyulai vízügyi igazgatóság területén első és másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben.

Módosul az anyajuhtartás támogatása

Módosul a benyújtási időszak az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2015. (II.19.) számú, és a termeléshez kötött közvetlen anyajuhtartás támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III. 13.) számú FM rendeletekben.

Korábbi Időpontban indul a kötelező e-monitor

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (EHA) keretében támogatásban részesült ügyfelek monitoring adatszolgáltatási időszaka a megelőző évek gyakorlatához képest korábban, már 2016. január 25-én indul.