Gájer: minden mozdulatomra figyeltek

Interaktívnak és hálásnak tartja a vásárhelyi közönséget Gájer Bálint. A swing'n'pop énekes vasárnap este lépett fel a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Zenés utazás – Galériával!

A hagyományokhoz híven idén is megrendezte karácsonyi hangversenyét a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar és a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola. 

Mezővári látogatás Vásárhelyen

Almási István polgármester és Hegedűs Zoltán alpolgármester fogadta vasárnap délután a vásárhelyi polgármesteri hivatalban Salamon Elemért, Mezővári polgármesterét és Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyház püspökét.

Betlehem fénye Makón – Galériával!

Betlehemi láng érkezett vasárnap este Makóra. A város neves sportolója, Kovács Norbert világbajnoki ezüstérmes kick-boxos hozta el a főtérre, ahol Farkas Éva Erzsébet polgármester gyújtotta meg vele az óriási mécsest, valamint az adventi koszorún a negyedik gyertyát. A szeretet fényét bárki hazavihette kis mécsesek segítségével.

Adventista karácsonyi koncert Vásárhelyen

Idén is megtartotta hagyományos karácsonyi koncertjét a hódmezővásárhelyi Adventista Gyülekezet. A koncerten ez alkalommal is a fiatalok kapták a főszerepet, a közösségi házban pedig rengetegen összegyűltek az alkalomra.

Flashmob a békéért

Az interneten is megtalálható video készült az az örömvasárnapi flashmobról, melyen több száz gitáros fiatal lepte meg a budapesti Szent István-bazilika előtti tér vásáros forgatagát. Az árusok bódéi között megjelenő zenészek különböző irányokból tartottak a bazilika lépcsője felé és megérkezvén, sorfalukkal egy békegalambot alkottak. 

Babák és párok ünnepe – Galériával!

Huszonkilenc újszülöttet, valamint hat olyan párt is felköszöntöttek vasárnap a csanádpalotai városi karácsonyon, akik most ünneplik a 25., illetve az 50. házassági évfordulójukat. A művelődési házban felléptek a helyi általános iskolások, valamint a szombati böllérnapon feldolgozott 12 disznóból készített pörkölt egy részét is felszolgálták.

Kis kézművesek karácsonya

Nincs is annál örömtelibb érzés, mikor magunk készíthetjük el szeretteink ajándékát vagy az ünnepi díszeket. Így volt ez vasárnap a makói Hagymaházban is, ahol gyermekeknek szerveztek karácsonyi kézműves foglalkozást. Filcből, papírból és hungarocellből szebbnél szebb dolgok születtek.

Több mint százan a Yumeiho Karácsonyon

Negyedik alkalommal karácsonyoznak együtt a yumeihósok Hódmezővásárhelyen. Ott volt a legidősebb yumeihós, valamint az első baba is, aki a programban született. 

Együnk sok mákot

Terveztem, hogy karácsonyra a lottó ötösből vásárolok be – ez most nem jött össze, de végre megint jönnek a varázslatos napok, amikor sok mákot, lencsét, babot, borsót, halat eszünk a gazdagságért!