Makón és térségében jelenleg nem mindenhol megfelelő minőségű az ivóvíz. Ez a probléma hamarosan megoldódik, ugyanis jelentős beruházás fejeződött be. A nagyszabású ivóvízminőség-javító projekt – melynek csütörtökön volt a zárása – során 17 településen hajtottak végre kisebb-nagyobb fejlesztéseket.

– A projekt teljes költsége 3,7 milliárd forint, melynek közel 85 százaléka uniós támogatás, a fennmaradó összeget pedig a Belügyminisztérium biztosította – tudtuk meg Farkas Éva Erzsébet makói polgármestertől a Koronában tartott zárórendezvényen. A beruházás több mint 43 ezer ember vízminőségét javítja. A különböző felújítások, átalakítások során a vízből sikerül kiszűrni az arzént, az ammóniumot, a vasat, a mangánt, illetve a szerves anyagokat.

A munkálatokat a Keviép Kft. és az A-Híd Zrt. által alkotott konzorcium végezte. – Hálózatrekonstrukciókat hajtottunk végre az érintett településeken, vízminőség-javító technológiákat létesítettünk, de emellett arra is figyeltünk, hogy a vízellátó rendszer hálózati vesztesége is csökkenjen – emelte ki a konzorcium műszaki vezetője, Sztermen Péter. A beruházásnak köszönhetőn hamarosan az uniós szabályoknak ia megfelelő víz folyik majd a makói, illetve a térségbeli csapokból.

Az év végére befejeződik a próbaüzem, de egy kisebb fertőzés miatt a rendszer még instabil. – Ennek a kiküszöbölésére még tíz hónapot kaptak a mérnökök – tudtuk meg Farkas Éva Erzsébettől. Négy hónapba kerül maga a fertőtlenítés, valamint hat hónap szükséges a hálózatra termeléshez. A projekt menedzsmentjének 2016. január 31-re kell elkészítenie a záróbeszámolóját, s október 31-re pedig a teljes programot kell lezárni.

Munkatársunktól. K.