Risztov: fájdalommal kelek, fekszem

Aki így beszél az édesanyjáról, rossz ember nem lehet. És akinek ilyen édesanyja van, az sem. No nem mintha egy percig is kétségeim lettek volna, hogy Risztov Éva jó vagy rossz ember. Lenyűgözött az út, amit bejárt. Miután sokáig „csak” ezüstérmeket szerzett, leírták, tehetségtelennek kiáltották ki, eltanácsolták. Aztán lenézett a pokol fenekére, majd megrázta magát, és nyert egy olimpiai aranyat Londonban. D. Tóth Kriszta műsora.

Csongrád új büszkesége – Galériával!

Szerdán adták át a felújított és régen várt fürdőt Csongrádon. Egy korszerű, minden igényt kielégítő létesítményt vehet birtokba szombattól az, aki gyógyulni vagy kikapcsolódni szeretne a Tisza-parti városban.

Újvároson is megérkeztek a mesepárnák

A hódmezővásárhelyi önkormányzat Jézuskája szerdán is dolgozott, a Nádor utcába látogatott el, ahol az ovi-sulisok és az ovisok is megkapták az idei év ajándék, a mesepárnát!

Milyen szerepe van a fénynek az irodalomban?

A Fényes órák előadássorozat keretében Dr. Pál József egyetemi tanár óráját hallgathatták meg a Németh László Gimnáziumban a tanulók, és a téma iránt érdeklődő pedagógusok. Az előadás témája a fény szimbolizmusáról szólt az irodalom és a képzőművészet területén. 

Hivatali beruházás(ok) lezárása

Szerdán délután adták át ünnepélyes keretek között a megyei központi Kormányhivatal felújított, Rákóczi téri épületét Szegeden. Az átadóünnepségen beszédet mondott Dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja, B. Nagy László országgyűlési képviselő valamint dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár.

Fűtött otthonok – segítséggel

Három makói nagycsalád kellemes melegben várhatja a Karácsonyt. Ugyanis a helyi Váll-Ker. Kft. és az önkormányzat jóvoltából egy-egy kandallót, illetve 5-5 mázsa tűzifát kaptak. Az ajándékokat szerda délután adták át a családoknak.

Megújult a szegedi dóm

Több mint kétmilliárd forintból, uniós támogatással megújult a szegedi dóm, a Dömötör-torony és a székesegyház környezete.

BL: Nem jutott tovább a MU

Rendkívül izgalmas mérkőzésből sem volt hiány a BL utolsó csoportkörében. A keddi játéknapon a Wolfsburg és a Manchester United harcolt nagyot, míg az A-csoportos Real Madrid nyolcat vágott a Malmönek.

Nem sok hiányzott

Kedden este 18 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. Volna, ugyanis nem küldtek játékvezetőket a Hepp-kupa negyeddöntő mérkőzésre. Szerencsére a hazai csapat vezetői „szereztek” három NB I-s bírót a környékről…

A laktanya számíthat a fejlesztésre

Az elmúlt két hónapban a cseh haderő húsz katonája végzett közös felkészülést a schengeni határok védelmében alkalmazható módszerek területén a vásárhelyi laktanya egységeivel. A közös munkát lezáró bemutatót Hódmezővásárhelyen tekintette meg együtt a cseh védelmi- és a magyar honvédelmi miniszter, akik leszögezték: folytatni kívánják az együttműködést. A vásárhelyi katonák teljesítményét kiválónak minősítette Simicskó István honvédelmi miniszter, hozzátéve: a vásárhelyi laktanya számíthat további fejlesztésekre. (Képgalériával és videóval frissítve!)

Mérföldkőhöz ért a TramTrain 13

Mérföldkőhöz ért a TramTrain

Ugyan még csak képletesen, de a Hódmezővásárhely és Szeged között épülő TramTrain megtette első nagy útját, a projekt ugyanis mérföldkőhöz érkezett. A tervezés fázisa hivatalosan is lezárult.

Megvan az első zöld rendszám

Folyamatosan könnyíti különböző kedvezményekkel az elektromos autók terjedését a kormány és az önkormányzatok: előbb többek között ingyenes parkolást és a buszsávok használatát kapták a tulajok, most pedig rugalmasabbá váltak a töltőállomások üzemeltetési feltételei.

Szívből jövő képeslapok

Manapság talán már nincs akkora divatja a képeslapoknak, mint annak idején. A karácsonyi üdvözleteket is elintézzük egy SMS-sel vagy valamelyik közösségi oldalon. Pedig egy szép képeslap talán sokkal lélekmelengetőbb, mint 160 egymás mellé dobott karakter vagy egy smiley. Pláne ha gyermekrajzok elevenednek meg rajta.

Közmeghallgatás Vásárhelyen

Közmeghallgatást tartanak a hódmezővásárhelyi polgárok számára a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében december 12-én, szombaton 14 órától.

Folyamatosan ellenőrizzünk!

A szerdai Napraforgóban Lantos Zsolttal, az Alföldvíz Zrt. szervizüzem osztályvezetőjével beszélgettem a téli felkészülésről, és a vízóra fagyvédelemről. Megtudtuk, hogy az ellenőrzés leginkább a fogyasztók dolga, ezért is fontos, hogy nagy figyelmet fordítsunk a megelőzésre. 

Így alakul az ügyfélfogadás

A munkanap áthelyezésekkel összefüggésben a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Járási Hivatal ügyfélfogadási rendje az alábbiak szerint alakul:

Kass János, a galériateremtő

Fotókiállítás nyílik Szegeden a Kass Galéria megnyitásának harmincadik évfordulója alkalmából. A "Kass János, a galériateremtő" című tárlatot december 10-én, csütörtökön 16 órakor nyitják meg a Kass Galériában.

Kicsit másképp a Tornyaiban

Karácsonyi foglalkozásra várják a gyerekeket december 12-én szombaton délelőtt a Tornyai János Múzeumba. Az ünnepi készülődés jegyében régi korok mézesbábjait készíthetik el agyagból az érdeklődők a múzeum formáival.

Munkálatok a kerékpárúton

A vásárhelyi Kálvin téri beruházás kapcsán elektromos nyomvonal kiépítést végeznek a Szent István térnél lévő kerékpárúton, a Táncsics Mihály utca és a tűzoltóság között.

Kutyát is mentettek

A Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó- parancsnokság működési területén 2015. november hónapban 16 tűzoltói beavatkozást igénylő katasztrófavédelmi esemény volt. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletének műveletirányítói 7 alkalommal műszaki mentéshez és 8 alkalommal tűzesethez és 1 alkalommal utólagos tűzesethez riasztották az egységeket.

Fodor József kiállítás Vásárhelyen

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1935. december 9-én látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen az egyik legvásárhelyibb festőművész, Fodor József. A 2007-ben elhunyt alkotó   életművét közel másfélszáz alkotáson keresztül mutatják be   tudatosan készült arra, hogy a világot, melybe beleszületett, képileg megörökítse. 

Mintagazdaság a Mezőhegyesi Ménesbirtok

Mezőhegyesen az Állami Ménes fejlesztésével, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. földjeit is felhasználva az állam mintagazdaságot kíván létrehozni, Mezőhegyesi Állami Ménes néven.

Elfogadták a halgazdálkodási programot

Jóváhagyta az Európai Bizottság Magyarország Halgazdálkodási Operatív Programját 2015. december 7-én. Ennek köszönhetően az ország halgazdálkodásának fejlesztésére az előző időszakhoz képest 12 százalékkal magasabb összeg, mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésére, amelyet 2023-ig kell felhasználnia. A Miniszterelnökség a program keretében tizenegy pályázat meghirdetését tervezi.