Hatodik alkalommal szervezte meg a Csanád és Térsége Gazdakör a makói gazdalkodók bálját. A Korona dísztermében szombat este látták vendégül a gazdálkodókat. – Úgy érzem, sikeres éven vagyunk túl, ezért itt az ideje a szórakozásnak, valamint annak, hogy erősítsük az összetartozásunkat – fejtette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, az Országgyűlés alelnöke. A tél azért nem teljesen a pihenés időszaka, hanem a felküszülésé is. Ebben a hónapban, valamint január végéig összesen 30 olyan pályázatot írnak ki, mely a gazdák munkáját segítik.

– A belvíz, az aszály, az orosz embargó is éreztette a hatását, így embertpróbáló esztendő volt számunkra 2015 – vette át a szót a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei elnöke. Kispál Ferenc szerint nincs ok az elkeserdésre, hiszen a 2015 és 2020 közötti új vidékfejlesztési programban rengeteg lehetőséget kapnak a gazdálkodók, csak élniük kell velük. – Számos területet, így az állattenyésztést, az öntözést és a kertészetet is fejleszteni kívánjuk – tette hozzá a kamara elnöke.

– Már a kezdetek óta szerettük volna, ha méltó helyen láthatnák vendégül a gazdálkodókat, most sikerült, s a jövőben is a Korona díszterme lesz a helyszíne ennek az eseménynek – mondta Kádár József, a Csanád és Térsége Gazdakör elnöke. A Maros-parti településen korábban nagy hagyománya volt a gazdabálnak, de egy időre abbamaradt, de hat esztendeje újból életre keltették.

Meglepetéssel is szolgáltak a szervezők: hastáncosok varázsolták el a bálozókat. Emellett tombolasorsolást is tartottak, melyen sok értékes és érdekes nyeremény is gazdára talált. Többek között élő nyulak, valamint olyan torta, mely a nagy múltra visszatekintő makói hosszúgyökeret formázta. A befolyt összeget a helyi gazdakör kapta, a pénzt pedig a székházuk felújítására fordítják.

Munkatársunktól. K.