Az adventi koszorúnak varázslatos üzenete van. A formája hagyományosan négy vagy nyolc fűzfavesszőből font kör, benne egy egyenlő szárú kereszttel. A kör a régi néphit szerint Boldogasszony ölelését szimbolizálja, de az esztendőkört, a csillagképek körét is. A körben lévő kereszt pedig a földi világba karácsonykor megszülető fényt, Krisztust jelképezi. A kör közepén lévő metszéspontba hajdan csipkebogyót illesztettek, melyet a régiek istenfának tartottak, hiszen az Úr Mózesnek is csipkebokorban jelent meg. Piros színe az életet, és Krisztus vérét, áldozatát is jelképezi. A koszorúra az óramutató járásának megfelelő irányban zöld ágakat tűzdeltek, majd a tisztaszoba közepén lévő mestergerendára lógatták. A koszorúra piros almát is függesztettek, melynek a karácsony esti vacsorán jutott fontos szerep.

Az adventi koszorúra régen méhviasz gyertyát tettek, hiszen a méhviasz Jézus bogarának, a méhnek áldozatos munkájával jön létre. A gyertya derekára egykor kék szalagot kötöttek, mely az istenszülő Szűz Mária ölét jelképezte, és az ég kékjét, amiben az ő szent fia ragyog. A gyertyákat a koszorúra a négy égtájnak megfelelően tették, és meggyújtásuk rendje is a négy égtájat követte, az óramutató járásának megfelelően. A négy gyertya az őszi és tavaszi napéjegyenlőséget, illetve a téli és nyári napfordulót is jelképezi, mely az esztendő körét négy egyenlő részre osztja.

Katolikus családokban az első meggyújtott gyertya a hitet, a második a reményt, a harmadik az örömöt, a negyedik a szeretetet jelképezi. És a harmadik, rózsaszínű gyertya kivételével mind lila.

Protestáns családokban a négy piros színű gyertya mellé, a koszorú közepére egy nagyobb fehér gyertyát is állítanak. Ez a Krisztus-gyertya, amit csak karácsonyeste gyújtanak meg.

Ha nincs otthon koszorúnk, de egyetlen kis mécsesünk van, gyújtsuk meg azt. Lángocskája szelíd, éltető energiát fog sugározni, és üzeni majd: közeleg az ünnep.

De ma van Mikulás napja is! A gyermekeknek és a gyermeklelkű felnőtteknek e nap nagy izgalmakat tartogat! A mai Mikulás alakja az egykori myrai Szent Miklós püspök nagylelkűségéhez fűződő történetek nyomán alakult ki. A középkori ábrázolásokon Szent Miklós püspököt nem piros ruhában, hanem tiszta fehér kendővel és köpennyel jelenítették meg. És még manapság is vannak olyan közösségek, ahová Miklós napján fehér ruhás Mikulás érkezik. A fehér köpenyes szent püspök ugyanis a tiszta lelkiismeret és a jóság megtestesítője volt. Az a szokás, hogy a gyermekek kitett lábbelijébe ajándékot tesznek, egy évszázados csupán. Miklós napján ugyanis a gyermekek régebben inkább Miklóst-jártak. Szent Miklós szerepében gyermekpüspök tért be azokba a házakba, ahol gyermek volt, és ott „gyóntatott”, vizsgáztatott, imádkoztatott, majd jutalmazott, vagy virgáccsal büntetett.

Holnap pedig, december 7-én, Ambrus napja lesz. Mint a neve is elárulja, ő az ambrózia, vagyis a méz szentje, a méhesgazdák, mézeskalácsosok fő pártfogója. A méz testi-lelki gyógyszer. Kínában a férfierővel, Indiában a bölcsességgel hozzák kapcsolatba, hiszen ahogy a méh a virágok nektárját mézzé nemesíti, úgy szimbolizálja a méz a belső munkával megnemesülő lelket, a belső egységet. A Jézus jóságát megidéző, aranyló méz a magyar családok karácsonyi asztaláról sem hiányozhatott.

Középkori mézeskalácsosaink kegyhelyeken, templombúcsúkon árulták mézesbábjaikat, köztük is az úgynevezett bábolvasót. Ezt a rózsafüzér mintájára, kör alakú mézeskalács darabokból fűzték össze, a végére pedig keresztet, vagy szívet tettek. A különböző formájú mézeskalács díszek sok szakrális jelképet megidéznek, készítésük során szinte a földi élet teremtéstörténete idéződik. A föld porából megformált, tűzpróbán átesett ember a mézeskalács sütésekor, a földi anyagból formált, tűzben sütött, és a méz erejével megszentelt sütemény által maga is teremt: termékenységet, egységet, erőt.

Kiskata