Az ember számára rendkívül fontos a memória, akár az életünk is függhet tőle. Az emlékezés valójában az a képessége az emberi agynak, hogy eltároljon, megőrizzen és előhívjon információkat és élményeket. A kódolással kezdődik a folyamat, az észlelt dolgokat kombináljuk – összekapcsoljuk más élményekkel, érzésekkel, így raktározódik el az információ. Trauma hatására össze is kuszálódhatnak ezek az elraktározott emlékek.

Éjszaka, amikor alszunk, az agyunk a nap folyamán összegyűjtött információkat „fiókokba rendezi”, rendszerezi, hogy könnyebb legyen felidézni. Egyes kutatások szerint az álom éppen ennek a rendszerező munkának a mellékterméke. Vannak rövid és hosszú távú emlékek. A rövid távú memória a kutatások szerint a homloklebenyben lehet, és korlátozott. A hosszú távú azonban korlátlan és feltételezhetően a hippokampusz a helye. Itt hihetetlen mennyiségű információ tárolódik. Sokkal több, mint a legmodernebb számítógépekben.

A memória szempontjából nagyon fontos az alvás, a pihenés – kutatások igazolták, hogy a nap közbeni szundikálás (akár csak 45 perc) jelentősen javítja az agy teljesítményét, de az éjszakai pihenés is rendkívül fontos. Az agyunknak nagy teljesítménye miatt a fogyasztása is nagy – sok szénhidrátra és sok oxigénre van szüksége, ezért a kiegyensúlyozott táplálkozásnak is jelentős szerepe van a memóriánk szempontjából.

A memóriánkat fejleszteni is tudjuk. A testmozgás – főként azáltal, hogy növeli a vér oxigénszintjét – javítja a memóriát is, de a szellemi kihívások – társasjátékok, keresztrejtvény szintén segítenek. Ugyancsak kutatások igazolják, hogy a zene is segít, leginkább Mozart muzsikája, a táncok közül pedig a valcer a leghatékonyabb.

Kiskata