Az új makói városvezetés eddig elért eredményeit is felsorolta Farkas Éva Erzsébet polgármester a csütörtök esti lakossági fórumán, melyet a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola nagytermében tartott. – Első lépésként rendet kellett raknunk, mely kapcsán mindig tart a városháza és az önkormányzat tulajdonában lévő cégek átvilágítása – emelte ki a városvezető.

A jövő Makóját építik, így számos fejlesztés indult el, illetve indulni fog a közeljövőben. Élettel teli várost terveznek, mely során arra is odafigyelnek, hogy a fiatalokat helyben tartsák. Az építések, vagyis a fürdő bővítése és a Makovecz sétány kialakítása mellett lebontják a különböző városrészekben álló romos épületeket.

Farkas Éva Erzsébettől azt is megtudhatta a közel száz jelenlévő, hogy jövőre 450 főre emelik a közfoglalkoztatotti létszámot, akik a jelenlegi 2 hektáros önkormányzati föld helyett már 5-ön fognak konyhakerti növényeket termelni. A vállalkozásokat is helyzetbe hozzák, melynek első lépéseként már az idén 20 százalékos díjcsökkentést kaptak azon városi üzletek bérlői, akiknek nincs tartozása.

A résztvevők közül is többen felszólaltak. Tóth-Kása László az után érdeklődött, mikor fognak hozzá a maroslelei út felújításához, illetve több szakorvost szeretne a városba. Mások elismerésüket fejezték ki, mivel elmondásuk szerint szemmel látható pozitív változások indultak el Makón.

Munkatársunktól. K: