Kedden Zátonyi Sándor látogatott el a vásárhelyi Németh László Gimnáziumba, hogy a fényről tartson oktatást a nebulóknak.

A nyugdíjas békéscsabai matematika-, fizika-, illetve számítástechnika szakos, középiskolai tanár több fizikatankönyv szerzője, a fizika tanárok közösségének országosan elismert és megbecsült tagja, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Békés megyei csoportjának elnöke. Több fizikatanítással kapcsolatos honlapot üzemeltet, ezek közül országszerte ismert a FizKapu elnevezésű honlapja, amely a fizika tanításával és tanulásával foglakozik. Munkáját számos díjjal ismerte el a szakma, melyek közül kiemelendő az Ericsson-díj (2004), a Mikola-díj (2008), az Öveges-díj (2013) és a Rátz Tanár Úr életműdíj (2014).

Az oktatás folyamán különböző kísérleteket is végeztek, így például a színkeverés, infravörös fénnyel-, optikai szál modellel való kísérletezés. A bemutató menetébe a diákok is aktívan bekapcsolódtak, és saját kezükkel segítették az előadó munkáját.

Az előadóterem teljesen megtelt, köszönhetően az eddigi bemutatók sikerének és érdekességének.

Sz.Viktor