Az ATEV ZRt. az ország hét pontján (Solt, Debrecen, Hódmezővásárhely, Bőny, Mátyásdomb, Böhönye, Hernád) végzi el a hozzájuk beérkező alapanyagok környezetbarát gyűjtését és feldolgozását. A hódmezővásárhelyi gyár a legnagyobb ezek közül. Összesen mintegy 220 ezer tonna feldolgozását végzi a cég, ebből a vásárhelyi mintegy 110 ezer tonnát tudna magára vállalni.

Az állati melléktermékeket különböző kategóriákba (uniós norma alapján: 1-esbe, 2-esbe és 3-asba) sorolják, amelyeket az ország különböző pontjain dolgoznak fel. Az ATEV Zrt. debreceni gyára kezeli a 2-es kategóriába sorolt (elhullott állatok, de ez nem tartalmaz kérődzőt), míg az 1-es kategóriába sorolt állati melléktermékeket (a beazonosíthatatlan, illetve az összes kérődzőhulla) a solti gyár ártalmatlanítja. A takarmányozási célra felhasználható 3-as kategóriájú vágóhídi melléktermékek végtermékét a társaság hódmezővásárhelyi és mátyásdombi gyára dolgozza fel.  Ez azt jelenti, hogy a hódmezővásárhelyi telepen kizárólag tiszta vágóhídi mellékterméket dolgoznak fel, amelyek baromfiból és sertésből származnak (bél, toll, csont, vér). Bőnyben, Böhönyén és Hernádon gyűjtő-átrakó telepek üzemelnek.

– Minden kisebb-nagyobb vágóhíddal, valamint magánszemélyekkel, állattartókkal is szerződésben állunk. Ha nem lenne ATEV vagy más, hasonló munkát végző cég, akkor nagyon komoly problémák lehetnének az állategészségügyben, a környezetvédelemben, illetve a humánegészségügyben is – mondta el a műsorban Szabó Gábor vezérigazgató.

A mellékterméket minden esetben sterilizálják, majd cementműben égetik el, és ezt követően készítik el többek között a kedvtelésből tartott állatok eledelének szolgáló csont-húslisztet vagy az iparban használt állati zsírt. A cég a feldolgozás mellet a melléktermékek szelektív begyűjtését és szállítását is elvégzi. Az önkormányzatok, vágóhidak, állattartó telepek, élelmiszerforgalmazó áruházak és vendéglátó egységek rendszeresen igénybe veszik a vállalat szolgáltatásait, ugyanakkor a lakosság is számos esetben fordul a céghez.

A hódmezővásárhelyi telep folyamatosan korszerűsödik, fejlődik. Szükséges ez már csak azért is, mert a feldolgozására kerülő termékek természetéből adódóan is nagyon gyorsan romlanak, így a kapacitás növelésére helyezték a legnagyobb hangsúlyt az elmúlt években.  Tavaly bevezették a nedves technológiát, ami egy sokkal zártabb rendszert biztosít, mint a korábbi préses technológia. Valamint jelenleg is folynak a különböző beruházások.

Idén már 20 éves az ún. biofilter, aminek sokban köszönhető, hogy a szagterhelés sokkal kisebb, mint annak előtte. Ezt folyamatosan tisztítják: évente kirostálják az elhasználódott faháncsot, illetve pótolják azt speciális gépekkel, és az elhasználódott faháncs komposztálásra kerül. A csere oldalanként 2-2 millió forintba kerül, így évente ez mintegy 4 milliós költséget jelent a telep életében.

Nagyon komoly feltételeknek előírásoknak kell megfelelnie a cégnek, folyamatosak a különféle ellenőrzések, amelyek során nézik a higiéniai körülményeket, az alapanyag és a végtermékek minőségét, valamint a technológia frissességét is.

– A technológiai fejlesztések mellett ki kell emelni a kollektíva szerepét, tudását, összetartó erejét is, ami mind szükséges a sikeres munkához. Csak a hódmezővásárhelyi gyárban mintegy 120 főt alkalmazunk – fogalmazott a vezérigazgató.

A műsorra való készülésként gondoltuk, hogy megnézzük saját szemünkkel, mit tapasztalhatunk a hódmezővásárhelyi ATEV-ben. Személy szerint nem minden félelem nélkül indultam neki az útnak. A kétségek azonban elpárologtak, amikor megérkeztünk, mivel a gyár mindenhol tiszta, nagyon komoly ellenőrzések voltak, mindent felügyeltek. Valamint a korszerűségéről is szót kell ejteni: szinte minden munkafolyamatot számítógéppel vezérelnek, az ott dolgozók, akár otthonról is elérhetik az irányító felületet. A hatalmas gyárban rendezettség és fegyelem uralkodik, mindenki tudja, érti a dolgát.

A kalauzolás során segítségünkre volt Vígh Róbert termelésvezető, aki nagyon lelkiismeretesen vezetett minket végig a gyárban.

Valamint Győri Károly, a szennyvíztisztító üzemvezetője, aki a rábízott gyárrész működését látható lelkesedéssel, szakértelemmel magyarázta el.

ÉR.