Hacker Gábor még az idén tavasszal rosszul lett, kómába került, s közben súlyos fertőzést kapott. A mindössze 26 esztendős makói származású futsalkapus gyógykezelése rengeteg pénzbe kerül. Makón is összefogtak, hogy segítsenek Hakinak. A sportcsarnokban vasárnap este jótékonységi focigálát rendeztek, melyen többek között a Parlament válogatottja, a Makó FC, valamint Haki játékostársai a Dunakesziből, valamint a Ferencvárosból és a Videotonból is pályára léptek.

– Nagyon régóta ismerem Gabit és ezért akarok neki segíteni, a feleségemmel Dunakeszin már szerveztünk egy hasonló gálát – árulta el Horváth Ferenc. A Videoton edzője a Dunakeszi Kinizsi futsal csapatában játszott együtt Hakival. – Nagyon jó érzés volt újra látni és focizni a régi barátokkal, nagyon sajnálom, hogy Gabi csak a kispadról nézhetett minket, de remélem, hogy hamarosan újból beállhat a kapuba – tette hozzá Horváth Ferenc.

– Szerencsére úgy alakult a helyzetem, hogy rövid itthontartózkodásom alatt el tudtam jönni Makóra, hogy játszhassak Haki gyógyulásáért – vette át a szót Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A politikus tavaly április óta nem vett részt tétmérkőzésen, pedig a Dunakeszi Kinizsi játékosa. – Néhány barátságos meccsen mutatkoztam be, így egy kicsit kiestem a formámból – mondta mosolyogva Szijjártó Péter. A kihagyásban az is közrejátszott, hogy keresztszalag szakadással műtötték. A Maros-parti városba a családja is elkísérte a külügyminisztert.

– Ennek a vasárnapnak az a legnagyobb üzenete, hogy összefogással mindenre képesek vagyunk, első hívó szóra jöttek a barátok, a csapattársak, a lelátó is csordultig megtelt – foglalta össze Czirbus Gábos. Az alpolgármester a Makó FC kapuját védte, s nehezítette meg az ellenfelek dolgát. A belépő- és támogatójegyek mellett tombolaszelvények vásárlásával is segíthették Hakit a makóiak és a környékbéliek. Neves focisták és kézilabdázók dedikált mezeit vihették haza azok, akiknek Fortuna kedvezett. A torna végére 920 ezer forint gyűlt össze, melyet az alpolgármester adott át Hacker Gábornak és családjának.

A Haki és barátai nevű csapat játékosai mindannyian Gabi mezszámával, a 26-ossal léptek pályára. – Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy ennyien nyújtottak felém segítő kezeket – fogalmazott meghatódottan Hacker Gábor. – Hat hetes kezelésen vagyok túl, de még körülbelül ugyanennyi van vissza, a legnagyobb probléma a kezemmel van, nem hogy írni nem tudok vele, de a cipőmet sem tudom bekötni – panaszolta a fiatalember.

Munkatársunktól. K.