Köteles László elmondta, hogy van haszna a GMO-mentességnek, hiszen a gyors génmódosítások következményeiről nincsenek pontos információink, így „mivel nincs bizonyíték, sem arra, hogy ez veszélytelen, sem arra, hogy ez veszélyes, ezért – szerintem – a Magyarország által képviselt álláspont a helyes, mikoris azt mondjuk, hogyha nem csináljuk, akkor abból nem lesz baj” – fogalmazott a műsor során a vendég. De azt is megemlítette, hogy mivel az egészségtudatosság fontos manapság, így akár ez egy piaci előnyt is jelenthet – export szempontjából –, hiszen a tőlünk kikerülő termék biztosan GMO-mentes.

Aztán a Hód-Mezőgazda Zrt. helyzetét beszélték át a műsorban: a DanBred genetikával feltöltött sertéstelepünk, ami körülbelül 1500 koca környékén mozog, ez 2 éve üzemel, az első teljes termelésű évünk tavaly volt. Ehhez a friss állományhoz minden évben újabb és újabb tenyészállat genetikát hozunk be – mondta el Köteles László. Majd így folytatta: „Tehát úgy gondolom, hogy az ország 5 legfrissebb genetikájú telep között van ez az állomány.” Hasonlóan ez mondható el a tejelő szarvasmarha állományról is. „Nekünk olyan közel 16-os fialási átlaggal megy a kocaállományunk” – hangzott el példaként. A takarmány tekintetében pedig úgy fogalmazott, hogy az igényesebb termékeket nagyon jó minőségben igyekeznek előállítani, mert ezzel meg lehet maradni még a piacon, pillanatnyilag.

Alapanyagárak előrejelzésében a következő megállapítások hangoztak el: A szója várhatóan stagnál, aránylag alacsony árak várhatóak. Napraforgó dara: 65 Ft körüli a nagybani ár az idén. Gabonák: 42-44 Ft között mozognak. Egyéb ipari alapanyagok, premixek: drasztikus emelkedés nem várható. Összességében az idei évnek megfelelő tápárak várhatók.

 

 

G.