Egy rendőrségi mikrobusz állt meg kedd délután a kiszombori Nagyatádi utcában Uracsék portája előtt. Semmi baj nem történt, csak zsákszámra pakolták ki a járműből a fabrikettet, a ruhákat, a cipőket, a játékokat és tartós élelmiszert, valamint édességet. – Az ismeretségi körömben rengeteg gyermekruha és játék felszabadult, innen jött az ötlet, hogy a Kiszomboron szolgálatot teljesítő rendőr bátyjámat megkértem, segítsen a községben olyan kisgyermeket találni, aki megkaphatná ezeket – nyilatkozta Schmidt Nóra.

Az apátfalvi születésű, de Szegeden élő Schmidt Nóra el se hitte, hogy ennyi mindent ajánlottak fel az ismerősei: öt hatalmas zsák fabrikettet, cipőket, kabátokat, kézségfejlesztő játékokat, zöldségeket, csokoládékat. – A segítségnyújtás mindig is az életem része volt és lesz is – foglalta össze a fiatal hölgy, aki jelenleg 9 hónapos kislányával van gyesen. Schmidt Nóra külön megköszönte, hogy a makói rendőrkapitányság biztosított egy mikrobuszt, mellyel az adományokat el tudták szállítani Szegedről Kiszomborra.

– Miután a húgom felkeresett a gyűjtési szándékával, felvettem a kapcsolatot a helyi védőnői szolgálattal és közösen találtuk meg Uracsékat, hogy rajtuk érdemes segíteni – vette át a szót Károlyi Zoltán, a kiszombori rendőrőrs parancsnoka. A százados kiemelte: a családot könnyű volt megtalálni, hiszen mind a védőnő, mind a helyi iskolarendőr is őket javasolta.

– Három és fél esztendeje elhagyott minket a feleségem, azóta én nevelem Danikát – tudtuk meg Uracs Gábortól. Az édesapa elmesélte, hogy még soha semmilyen segítséget sem kaptak, így nagyon boldog, hogy ekkora öröm érte őket. Uracs Gábor jelenleg nehézgépkezelőként dolgozik Makón. Napközben az 5 éves kisfia a zombori óvodában van, s nagymamája, Uracs Istvánné Margit néni megy érte. Hárman laknak együtt.

Margit néni elsősorban a kapott élelmiszereket vette számba, hiszen ő főz a két fiúra. Az idős asszony könnyeivel küszködve köszönte meg ezt az óriási segítséget. Danika még az óvodában volt, mikor megérkezett az autónyi adomány. A nagymama gyorsan elment az unokáért, hogy ő is itt legyen, mikor átadják. Az 5 esztendős fiúcska kis biciklivel tekert nagymamája előtt, s csodálkozva megállt, mikor meglátta a házuk előtt a rendőrautót.

Munkatársunktól. K.