A napokban küldte ki a Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Kft. az új hulladékgazdálkodási rendszerrel kapcsolatos tájékoztatókat a háztartásokba. A „kisokos” fontos a kukák átvételekor, ugyanis tartalmazza a közszolgáltatási szerződéseket is, amelyeket aláírva kérnek vissza a lakosoktól. Meghatalmazások is érkeztek az ingatlanokhoz, arra az esetre, ha a tulajdonos nem tartózkodna otthon akkor, amikor átadnák az edényeket.

Kovács Pál ügyvezető elmondta, a tájékoztatóban talán túl sok az információ, de meg kellett felelniük bizonyos előírásoknak, ezért tűnik vaskosnak. A Kft. munkatársai segítenek a papírok kitöltésében a kukák átadásakor.

A szemetesek kiosztása november 2-án, hétfőn kezdődik. Elsőként az újvárosiak, majd a hét második felében a hódtóiak, a kertvárosiak és a külterületeken élők kapják meg. Ezzel kapcsolatban fórumokat tartanak a városban.

Kovács Pál szerint a lakosokat leginkább a díjváltozások és a kedvezmények érdeklik. Utóbbi nem módosul, ugyanazok fizetnek kevesebbet, mint eddig. Az új rendszer lehetőség nyújt arra, hogy a helyiek éves szinten akár ötven százalékkal csökkentsék a szemétdíjukat.

A témában bővebben itt olvashat.

Megyeri József