Az 1956-os forradalom emblematikus alakjáról Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője tartott előadást. A tényszerű adatok mellett kiemelt figyelmet kapott Mindszenty személyisége, hogyan viszonyult a híveihez, a nőkhöz, vagy éppen a politikusok és a politikai hatalomhoz.

A hallgatóság előtt – a szövegrészletek, a korabeli fotók, mozgóképek – segítségével egy morcos, szigorú ember alakja rajzolódott ki, aki ugyanakkor páratlan határozottsággal képviselte a keresztény értékeket.

Halálának 40. évfordulója alkalmából jelentették meg emlékiratainak teljes gyűjteményét.

Ebből olvasott fel részleteket Kárász Zénó, aki a felkészülés során Mindszenty alakjához is végzett kutatómunkát.

„Óriási szívvel vállaltam el az egészet. Ez egy belső dolog, ezt meg kell tenni.” Már csak a forradalom mártírjai előtti tisztelgés címén is, akik a színész fogalmazása szerint „elképesztő tettet” hajtottak végre 1956-ban, illetve az azt követő évek mindennapi hőseiről sem szabad megfeledkeznünk.

ÉR.