Mészáros Judit nyugdíjas tanítónő, azért kezdett el az írással foglalkozni, mert miután nyugdíjba vonult nagyon hiányoztak neki a gyerekek, és így próbált meg valamilyen kapcsolatot létesíteni velük. A kötet szerzője 25 évig tanított a Székkutasi Általános Iskolában. Elmondása szerint azt szeretné, ha nem csak az alsós iskolásokhoz, hanem a főiskolásokhoz, és az úgymond kényszerpályára kerülőkhöz is eljutna a könyve azért, hogy mindannyian átérezzék, hogy mennyi szeretet tud adni ez a hivatás.

A kényszerpályán lévők fogalmát úgy fejtette ki Mészáros Judit, hogy azokra gondolt, akik töri-magyar tanárnak készültek, vagy jogásznak, de nem lett annyi pontjuk, hogy felvételt nyerjenek ezen szakokra az egyetemen, így a tanítói pályát választották. Szeretné, ha ők is profitálnának ebből a könyvből.

A könyv olvasása közben rájöhetnek a szakmában dolgozók, hogy minden gyerek más és más, egyikre sem lehet egy úgymond „kaptafát” ráhúzni.

Valós, megtörtént dolgok vannak a könyvben, és természetesen a gyerekekről szólnak. Kis színezést igényeltek ezek a sztorik, de így kaptak csak igazi, valódi súlyt a könnyed tanítói élmények.

sk