Kos (március 21.-április 20.)
Kezdi reálisan látni a helyzetét a kapcsolatában, és ha őszinte akar lenni önmagához, akkor be kell látnia, hogy nem az első helyen áll. Pedig a szívét és a lelkét is gondolkodás nélkül kiteszi, függetlenül attól, hogy nem kéri senki. A túlzásba vitt szeretetnek az az átka, hogy a másik megszokja és természetesnek veszi, de gyakran eszébe sem jut, hogy viszonozni kéne.

Bika (április 21.-május 20.)
Nem képes haladni a munkájával, mert valaki valamilyen problémával mindig megkeresi. Nem csak kizökken ezáltal a munkájából, hanem így többet hibázik és kezdhet mindent elölről. Szeretne nemet mondani, de nem képes rá, mert szívesen segít másoknak. Azonban mire észbe kap, már késő bánat. Hamar rájön, hogy mindenki előbbre van, és sajnos megint túlórázhat.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Igazán nem lehet oka panaszra, mert olyan szerencsés napja van, hogy amihez csak nyúl az azonnal sikeresen megvalósul. Úgy tűnik, hogy Fortuna nagyasszonya a tenyerén hordozza, emiatt szalad a szekere. Kezdi elhinni, hogy ez a siker szériája a végtelenségig kitart, ezért félvállról vesz sok mindent. Pedig, ha nem eléggé körültekintő, akkor sokat veszíthet.

Rák (június 22.-július 22.)
Kicsit túlzásba viszi a gondoskodást, amit a párja nem vesz jó néven. Először még nem ad hangot a nemtetszésének, de az arcára minden rá van írva. Igyekezzen ne csak a saját akaratát előtérbe helyezni, hanem hagyja a kedvesét is levegőhöz jutni. Hiszen nem egy kisgyerek, akit állandóan pátyolgatni kell, mert meg áll már a saját lábán is. A kevesebb néha több!

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Arrogáns megjegyzésével nagyon megbánthatja a kedvesét, pedig egyáltalán nem érdemli meg. Nem csak a végtelen türelme, hanem a feltétel nélküli szeretete is közrejátszik abban, hogy a kapcsolatuk még működik. Lehet, hogy munkahelyén vagy az üzleti életben időnként szükséges a keményebb fellépése, azért hogy a célját elérje, de otthon ne legyen mindig csak főnök.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Többet költ a kelleténél, emiatt fő a feje, mégsem tud ellenállni vásárlási kedvének. Nem jellemző, hogy két kézzel szórná a pénzt, de most úgy tűnik, kisördög nem hagyja békén. Valójában a Jupiter bolygó az, ami arra hajlamosítja, hogy túlzásokba essen. Ám nem csak a vásárláskor, hanem az élet minden területén. Legyen erős, és most ne hagyja magát elcsábítani.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Kisebb gyomorrontással küszködhet, ami átmenetileg megkeserítheti az életét. Nem kell azonnal orvoshoz futnia, elég, ha pár napig diétázik. Óvakodjon attól, hogy a mások által javasolt gyógyszereket szedjen nyakra, főre.  Ezzel ugyanis a kicsiből csinálhat jó nagy bajt, amivel esetleg valóban orvoshoz kell majd fordulnia. Inkább élvezze a kedvese féltő és óvó gondoskodását.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Bátran fogjon hozzá a születésnapja megünneplésének a szervezéséhez, még akkor is, ha nem ebben a hónapban, hanem novemberben született. Skorpióként nagyon is megérdemli az ünneplést, hiszen igen nehéz és bonyodalmakkal, sőt fájdalmakkal és csalódásokkal teli korszakon van túl. A Szaturnusz bolygó igen sokáig megkeserítette az életét, de végre megszabadult tőle.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Továbbképzésébe, a tanulásába befektetett energiájának meglett az eredménye. Visszatekintve már nem is tűnik olyan nehéznek, mert az idő megszépíti a dolgokat. Pedig igenis dicséret illeti, amiért képes volt áldozatot hozni, hogy célját elérje. Nyugodtan veregesse vállon magát, hisz megérdemli. Ha szeretne munkahelyet váltani, akkor szerencse kíséri.

Bak (december 22.-január 20.)
Kisebb sérelem éri, de nem érdemes dédelgetni, mert csak saját helyzetét nehezíti meg. Nem lenne jó, ha a bolhából is elefántot csinálva felnagyítaná a problémát, mert azzal egy igazi jó barátját veszíti el. Problémák mindig adódnak, akár egy régi barátságban is, még abban is, ami már kiállta az idő próbáját. Ne rontsa el haragtartással a napjait, hanem lépjen túl rajta.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Nem törődik a veszéllyel, és bátran kiáll másokért, nem csak önmagáért. Nagyon jó lelkű és segítőkész, de ebben a helyzetben kissé meggondolatlanul cselekszik. Ugyanis nem méri fel az erőviszonyokat, így eleve vesztesként kerül csak ki. Most jobban tenné, ha nem játszaná el a magányos hős szerepét, mert bár néhány elismerést biztos besöpörhet, de ennek komoly ára lehet.

Halak (február 20.-március 20.)
Visszatérhet az életébe a boldogság, mert szerelmi téren gyökeres változás várható, de csak akkor, ha nyitott egy új kapcsolatra. Ahhoz, hogy újra társra leljen kockáztatnia is kell, vagyis fel kell adni bizonyos fokig a kényelemszeretetét. Az együttélés alkalmazkodást igényel, bizony nem is keveset. Gondolja át, hogy tudja a boldogságért feladni a megszokott életvitelét?

Forrás: hirado.hu