Az 1956-os eseményekben számos makói is részt vett. Ezért az önkormányzat, civil szerveztek, valamint a forradalmárok családjának tagjai pénteken közösen ünnepeltek. Elsőként a városháza előtt felvonták a nemzeti, illetve a makói lobogót. Ezt követően átsétáltak a szoborral szemközt lévő épülethez, ahol egykoron a pártbizottság működött, s itt alakult meg 1956 októberében a Forradalmi Ifjúsági Szövetség (FISZ). Farkas Éva Erzsébet polgármester, Czirbus Gábor alpolgármester a város, Endreffy Viktor és Halmágyi Pál pedig a FISZ nevében koszorúzott.

A nyugalmazott múzeumigazgatótól, Halmágyi Páltól megtudtuk, hogy 59 esztendeje ide vonultak a fiatalok, hogy tiltakozzanak az elnyomás ellen. – A korabeli beszámolók szerint egy géppuska csöve jelent meg a pártbizottság egyik ablakában, de szerencsére nem nyitottak tüzet a tömegre – fogalmazott Halmágyi Pál.

Az ünneplők ezt követően átsétáltak a Teleki László utcába, a volt rendőrkapitánysághoz. A forradalom idején Fazekas Lajos volt a város rendőrkapitánya, aki Glemba Pállal, a pártbizottság első titkárával úgy döntött, nem avatkoznak be a diákok megmozdulásába, amíg utcára nem viszik a követeléseiket. Később azonban mégis engedélyt adtak a felvonulásra. Pénteken – többek között – az egykori rendőrkapitány fia, ifjabb Fazekas Lajos is elhelyezte a táblánál az emlékezés virágait.

A gimnázium tanulói közül is sokan kivették a részüket az 1956-os megmozdulásból. Institoris Ildikó, a bátor diáklány a Kossuth-szobornál elszavalta a Nemzeti dalt. Miután leverték a forradalmat, nem maradt el a megtorlás. A kommunista rezsim 1957. február 23-án razziát tartott az oktatási intézményben és sok diák be is vittek. A fiúkat kegyetlenül megverték, a lányokat nem bántották. Erre is emlékeztek pénteken a makóiak. Az ünnepségre Institoris Ildikó lánya, dr. Csides Csabáné Annau Mónika is eljött.

Munkatársunktól. K.