Hódmezővásárhelyen az ünnepség zászlófelvonással indult a Kossuth téren, majd a Nagy Imre sétányon folytatódott a megemlékezés.

Bálint Gabriella önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet: „A forradalom hamar megérintette városunkat. Ahogy országszerte, itt is a fiatalok itt is a fiatalok, a gimnazisták kezdték meg a szervezkedést. Mindenki a szabadság örömmámorában élt… Sajnos, a szabadság öröme rövid ideig tartott.  1956 hazánk legsötétebb időszakának vetett véget. 1956 októberében nagyon sok hazafinak kellett az egész életére kiható döntést hoznia. Volt, akinek ez a döntés az életébe került. Másoknak hosszú börtönéveket, vagy több évtizednyi emigrációt. Külpolitikánkat ért komoly támadások miatt, újra látva a nemzeti egyetértés, összefogás felemelő megnyilvánulását már csak egy kérdés maradhatott nekünk a mai napra: Mi a mai napon 1956 üzenete? A hazáért mindent, a hazát semmiért!”

Az ünnepségen felolvasott Hirtling István, Jászai Mari-díjas színművész, zenéltek a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola tanulói, Szántó Briana, Ádok Tamás és Dratsay Dénes.

Közreműködött a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekara és kommendáns katonái, Kovács István őrnagy vezényletével.

Zárásként koszorúzás következett.

ÉR.