A tárca közleménye emlékeztet: a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 2015. január 26-án pályázati felhívást tett közzé “A börtön építése céljából önkormányzati tulajdonú beépítésre szánt terület térítésmentes felajánlása” címmel, amelyre a megadott határidőig negyven település jelentkezett. Az értékeléskor figyelembe vették a terület fekvését, méretét, beépíthetőségét, területi besorolását, közművekkel ellátottságát. Emellett speciális feltételek is szerepet játszottak a pályázatok elbírálásában, például a lakott területtől való távolság, a terület gyors megközelítését lehetővé tevő autópálya vagy főút közeli fekvése.

Számított a személyi állomány és családtagjaik elhelyezésének biztosíthatósága, a felajánló közreműködése, hozzájárulása az objektum kialakításához, továbbá a térség közösségi közlekedésének fejlettsége. Figyelembe vették a döntésnél azt is, hogy van-e lehetőség a fogvatartottak több mint felének intézeten kívüli vagy a börtönbe betelepülő munkáltatására. Mindezen szempontokat alapján választották ki az öt várost, ahol a források függvényében, ütemezetten valósul meg, várhatóan 2017-től 2019-ig a börtönépítés. A lezárult pályázatról értesítették a részt vevő önkormányzatokat; a Belügyminisztérium, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és az érintett önkormányzatok szorosan együttműködve, folyamatos egyeztetés mellett kezdik meg a beruházások előkészítését.

A tárca közleménye arra is kitér, hogy a 2010-ben megkezdett férőhelybővítési program során eddig átadott 1600 új férőhely létesítésével már több mint tíz százalékkal csökkentette a börtönök zsúfoltságát a kormány.

Forrás: hirado.hu