Csúcsidőben 10 percenként indul a TramTrain 18

 

Közmeghallgatást tartottak október 21-én a Városháza dísztermében. Elsőként Németh Ádám projektmenedzser ismertette a Hódmezővásárhely-Szeged között kialakítandó TramTrainnel kapcsolatos tudnivalókat.

A modern közlekedési eszköz külföldön már számos helyen bevált. Általában közepes méretű települések között használják. A mintegy 40 méter hosszú, alacsonypadlós, a busznál kényelmesebb villamosvasút környezetkímélő, és akár 100 km/h-val képes haladni.

A TramTrain a Szeged és Vásárhely közötti vasúton közlekedik majd. Szegeden az 1-es villamos útján megy, a Rókus lesz a végállomás. Vásárhelyen az Ady Endre utca végétől a Szőnyi utcán, az Andrássy úton és a Bajcsy utcán át a nagyállomásig alakítják ki a nyomvonalat. A két legtávolabbi pont között összesen 45, a két városhatár pedig 20 percre lesz egymástól.

Almási István polgármester és Hegedűs Zoltán alpolgármester elmondták, a napokban a német Kasselban jártak, ahol évek óta közlekedik a TramTrain. Kellemes tapasztalatokkal tértek haza, az ottaniak beszámolója szerint a villamosvasút egy egész város életét képes megváltoztatni.

Benkő Zsolt képviselő szerint támogatnia kell a projektet. Azt kérte, hogy Új-Kishomoknál is alakítsanak ki egy megállót. Hegedűs Zoltán jelezte, érdemes megfontolni, hogy az Ipari Parkot is bekössék a rendszerbe.

A közmeghallgatáson résztvevő Oláh Zoltán szerint vonattal kevesen járnak a két város között, a buszközlekedés pedig jól kihasznált, elegendő az átjárók utaztatására. – Milyen tanulmány indokolja a villamosvasút kialakítását? Valós igényt szolgál-e a projekt? – tette fel a kérdéseket.

Dr. Kószó Péter alpolgármester válaszolt: napi 4-5 ezer ember ingázik a két település között tömegközlekedéssel, és több mint 10 ezer személyautóval. A TramTrain által a két település közelebb kerül egymáshoz. A külföldi tapasztalatok alapján a villamosvasutat olyanok is használják, akik korábban nem vettek igénybe tömegközlekedést – így nem elhanyagolandó a környezetvédelmi szerepe sem.

Dr. Szabó Pál jobbikos képviselő arról érdeklődött, hogy mennyibe kerül majd egy menetjegy. – Kidolgozás alatt áll a jegyrendszer, de mindenképpen úgy állapítják meg az összeget, hogy az utasok ne járjanak rosszul – hangzott a válasz.

A TramTrain – amit a MÁV-START fog üzemeltetni – reggel fél 5 és 21 óra között jár majd. Félóránként, húszpercenként, de csúcsidőben, például reggel 8 körül 10 percenként járnak a szerelvények.

A mintegy húszmilliárdos projekt kivitelezése egy év, vagy annál kevesebb lesz, jelenleg az engedélyeztetési eljárások vannak folyamatban. 2020 körül készül el. A beruházást az Európai Unió támogatja, tehát sem a két önkormányzatnak, sem a lakosoknak nem kerül pénzébe.

A másik téma a hulladékgazdálkodás átalakulása volt. Kovács Pál, a Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Kft. ügyvezetője ismertette, november 2 és december 14 között minden vásárhelyi háztartást felkeresnek az új szemetesek kiosztása érdekében. Kialakítanak átvételi pontokat is. A lakosok három szemetest kaphatnak, amennyiben igényelnek olyan konténert, amelybe a zöldhulladékot lehet helyezni. Minderről korábban itt írtunk. A lakosok hulladékszállítási költsége az előzetes számítások alapján körülbelül átlagosan 30-35 százalékkal fog csökkeni.

Megyeri József